Beszámoló A Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat- magyarországi Tagozatának munkájáról

A 2021-es évben a járványhelyzet átírta a személyes részvételre épülő programokkal kapcsolatos terveinket. Létrehoztuk az Északnyugat-magyarországi Tagozat facebook oldalát, melynek jelenleg 260 tagja van, akik követik a társaság híreit, rendezvényeit.

Ebben az évben tovább folytattuk az Apáczai Módszertani Délutánjainkat, melynek keretében Borbély Károly és Kováts – Németh Mária: Környezettudatos viselkedéskultúra – Nemzeti identitás című könyvének bemutatására került sor egy online beszélgetés keretén belül. A rendezvényünkön 85 érdeklődő kolléga, hallgató vett részt.

A Diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító pedagógusok módszertani képzését, amelyen Argentínától Kanadáig, az Egyesült Államoktól Litvániáig 10 országból kapcsolódtak be a hétvégi magyar iskolák pedagógusai, önkéntesei, januárban és augusztusban valósítottuk meg online formában, melynek eredményeként 30 kolléga vehetett át akkreditált szakirányú képzésről szóló oklevelet.

2021. november 4-én az Apáczai Napok Tudományos konferencián először valósítottunk meg egy „Diaszpóra szekciót, melyben a hétvégi iskolákban zajló oktató – nevelő munkát folytató gyakorlati szakemberekkel találkoztunk online formában.

Az Északnyugat-magyarországi Tagozatban tevékenykedő kollégák együtt munkálkodása kapcsán tavasszal született két kiadványunk:

Gyermek – Kultúra – Nevelés: A tanulmányokban megjelenik a népi kultúra, környezetpedagógia és a művészeti nevelés széles eszköztára. Többek között olvashatunk a tanulást segítő oktatási módszerekrőlpályaorientációt támogató nevelésről vagy a kortárs gyermekirodalmi művek tanításáról, de betekintést nyerhetünk a művészet és a népikultúra oktatásban betöltött szerepéről is. Az egész kötetet gyermekközpontúság, a segítő és támogató szemlélet hatja át. A kötet a kicsik és nagyok neveléséhez éppúgy hozzájárul, mint ahogyan segítő és támogató kezet nyújthat a pedagógia iránt érdeklődőknek.

A tanulmánykötet letölthető: https://ak.sze.hu/images/Gyermekkult%C3%BAra%20tanulm%C3%A1nyk%C3%B6tet_bor%C3%ADt%C3%B3val%20K%C3%89SZ.pdf

Tanítói kincsestár: A könyv anyagát a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának szakvezető tanítói, tanárai és az Apáczai Csere János Kar oktatói állították össze. A diaszpórában tanító kollégák számára nem ismeretlen, hogy a hétvégi iskolák hangulata, felépítése más, mint egy hagyományos oktatási intézményben, éppen ezért a folyamatos készenlét és megújulás még több kreativitást, kellő rugalmasságot igényel.

A módszertani hasznoskönyv a bemutató tanítási órák óravázlatai mellett játékokatprojektleírástkooperatív technikák gyűjteményét, az online oktatásban jól alkalmazható programokat is tartalmazza. A tanulmánykötet letölthető:

https://ak.sze.hu/images/Kutat%C3%A1s/%C3%93rav%C3%A1zlat%20tanulm%C3%A1nyk%C3%B6tet%202021_v%C3%A9gleges%20on-line%20PDF_1.pdf

A tagozat tagjai a 2021-es évben számos konferencián jelentek meg előadásokkal, publikációkkal, workshopokkal: XXIII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia,  Apáczai Napok Nemzetközi Tudományos Konferencia, Művészetpedagógia Konferencia, XVI. Kárpát – medencei Környezettudományi Konferencia, CogInfo Konferencia, OH Tavaszi Pedagógiai Napok, Iskolakert Mentortalálkozó, Erdei Iskola Egyesület 30 éves jubileumi rendezvénye, Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékének  továbbképzése magyar nyelvet tanító pedagógusoknak, Hétvégi magyar iskolák konferenciája, Pozitív pedagógia campus, Zöld Expo.

Terveink között szerepel a 2022-es évben a módszertani délutánok szervezése, Tanítók Napi rendezvényünk megtartása személyes jelenléttel. Júliusban tartjuk a következő „diaszpóra továbbképzésünket”. Bízunk benne, hogy a népes számú Facebook csoport tagjai közül sikerül tagságunkat is bővíteni. 

 

Kövecsesné dr. Gősi Viktória tagozati elnök

Dr. Lampert Bálint titkár

 

Győr, 2022. február 11.