Beszámoló és munkaterv

Tervezett feladatainkat nem valósítottuk meg maradéktalanul. Azonban 2011-ben több olyan váratlanul adódó, aktuális feladat megoldásában részt vállaltunk, amelyek tejes egészében szakosztályunk céljainak megvalósítását jelentik

 

 

Eredményeink:

 

A Magyar Pedagógiai Társaság képviseletében részt vettünk a NEFMI gondozásában beadott svájci pályázat szakmai anyagának összeállításában. A pályázat céljai között szerepel a Zöld Óvoda mozgalom fejlesztése és működtetése.

A Zöld Óvoda Cím pályázatra beérkezett első és második fordulós pályázatokat értékeltük.

Szakosztályunk szervezésében az ELTE óvodapedagógiai szak hallgatói és a III: kerületi Almáskert óvoda óvodásai rövid műsorral köszöntötték a Zöld Óvoda címet elnyert óvodák képviselőit a Cím átadásának ünnepségén, a Mezőgazdasági Múzeumban,.

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmezési Kiállításon szakosztályunk zöld óvodáinak óvodapedagógusai és az ELTE óvodapedagógiai szak hallgatói a Vidékfejlesztési Minisztérium standján kézműves foglalkozásokat vezettek az érdeklődők számára, a kiállítás egész ideje alatt. Lehetőségük nyílt zöld óvodai tevékenységeiket is prezentációs vetítésen keresztül bemutatni.

Részt vettünk szakmai anyagok előkészítésében.

Bekapcsolódtunk a Környezetünkért Óvodai Egyesület húsvéti, karácsonyi kézműves készülődésébe.

 

Ajkai óvodánk a Referenciaintézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése című pályázat ( TÁMOP-3.1.7-10/1.) nyerteseként lehetőséget kapott referencia intézménnyé válásukhoz szükséges, 8 hónapos,komoly felkészülésre „jó gyakorlatok” bemutatására. Nagy gondot fordítanak a Zöld Jeles Napok megünneplésére.

 

A III.. kerületi, Óbudai Almáskert óvodánkban füvesítettek, élősövényt telepítettek kollegáink. Megkezdődtek a Madárbarát óvoda cím elnyerése érdekében folytatott „munkálatok”.

 

A XII. kerületi Mackós óvoda két alkalommal látott vendégül zöld óvodát. Az ajkai és szendrői óvodával már régebb óta fennálló szakmai együttműködés keretében mutatták be óvodájuk fenntarthatóságra nevelési munkáját, és eszmecserét folytattak a zöld óvodaság megvalósíthatóságáról. A Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya felkérésére az óvoda két óvodapedagógusa a Francia-magyar környezetvédelmi hónap keretében megrendezett „Megújuló energiák és a zöld közlekedés” elnevezésű ifjúsági napon kézműves műhelyt vezetett a Francia Iskolában.

 

Segítettünk a XII. kerületi ökoiskolánk több programjának lebonyolításában: kirándulások, témanapok megtartásában.

A zöld óvoda és ökoiskola együttműködését valósította meg a Budapest XII. Németvölgyi úton, egy épületben működő két intézmény áprilisban „Zöldüljünk együtt!” családi rendezvény szervezésével.

 

A VII. kerületi ökoiskolánkat megszüntették, a kollégák helyzete még nem rendeződött.

 

 

 

Az ELTE óvodapedagógus szak hallgatói ezen a nyáron is részt vettek a Kiss János altábornagy utcai óvoda óvodásaival természetismereti, „Vadóc” táborban, melynek szakosztályunk több tagjának vezetésével.

 

Szakosztályunk két óvodapedagógus tagja elvégezte az ELTE-n a környezeti nevelő szakirányú továbbképzési szakot.

 

 

Budapest, 2012. február 5.

 

 

 

                                                                                  Bihariné dr. Krekó Ilona

                                                                                              szakoszt. vezető