A Baranya Megyei Tagozat megújítási folyamata az elmúlt év során lelassult. Ennek több oka is volt. Az egész magyar pedagógiai közéletet meghatározta az elmúlt év során az új Nemzeti Köznevelési Törvény előkészítése és elfogadása kapcsán tapasztalható ellentmondásos hangulat
. A várakozás, a bizonytalankodás, a remények és a félelmek táplálta életérzések közepette a helyi szervezési folyamat lendülete alábbhagyott, a tervezett belső továbbképzési feladatokat elhalasztottuk. Ezt az átmeneti megállást erősítette néhány személyi változás is. A megyei tagozat elnöke (Dr. Zalay Szabolcs) munkahelyet változtatott, a PTE FEEK Kultúratudományi Intézetének tanszékvezető pozícióját a Leőwey Klára Gimnázium igazgatói székére cserélte, egyúttal a bajai Eötvös József Főiskola docense lett, s a pályázási, igazgatóválasztási és a pozíció elnyerése után az iskolai és főiskolai feladatok volumene miatt a tagozat-szervezési munkára kevés energia jutott. A titkári pozícióra is új embert keres a tagozat, mivel a korábbi titkár is új feladatokat lát el a következő időszakban, amelyek mellett nem tudja vállalni korábbi feladatait. A tagok között így csupán informális találkozókra kerülhetett sor ebben az időszakban.
A 2012-es év tervezésével kapcsolatban az adhat a megyei tagozat megújításával kapcsolatban reményre okot, hogy a Leőwey Klára Gimnázium kiváló bázisa lehet a helyi tagozati munkának. Mind az épület infrastruktúrája, mind a tantestület támogató légköre jó lehetőség a tagozati erősítésnek. Terveink szerint a tavasz során mindazokat a pedagógus értékelési rendszer kidolgozási feladatokat, amelyeket a gimnázium tantestülete célul tűzött ki maga elé, párhuzamosan az aktuális országos tervezési trendekkel, össze kívánjuk hangolni a Magyar Pedagógiai Társaság ilyen irányú tapasztalatainak alkalmazásával. Várjuk azoknak a lehetőségeknek a megnyilatkozását, amelyek révén a tanárértékelési rendszerek minél szélesebb spektrumát láthatjuk át, hiszen ez kell legyen a következő időszak legfontosabb kutatási területe, annak érdekében, hogy valóban differenciált minősítő rendszereket tudjunk alkalmazni az oktatási-nevelési folyamatok megújítása érdekében. Terveink között szerepel minimum egy tavaszi és egy őszi ülés, valamint két belső továbbképzési nap megvalósítása.
Dr. Zalay Szabolcs
MPT BMT
elnök
Pécs, 2012. február 5.