Beszámoló és tervek

I.

A Pest Megyei Tagozat bázisintézménye továbbra is az ócsai gimnázium. Rendezvényeinknek a közép iskola ad helyet, így szélesebb körben propagáljuk az intézmény nevelési törekvéseit is.

a) Tevékenységünk középpontjában továbbra is az erőszakmentes, a toleráns iskola pedagógiai módszereinek átadása szerepel. A bevált módszerek terjesztése céljából a tanároknak bemutatót, a tanulóknak emberi jogi verseny szervezünk.

Rendezvényeinken sajnos többnyire csak a közeli iskolák tanárai és tanulói vesznek részt.

Az ez évi programok közül kiemelkedik a november 10-i tolerancia-nap. A középiskolában különleges sorsú emberekkel lehetett beszélgetni: látássérült, zsidó, gyógyult alkoholista, volt hajléktalan, cigány, vega-étrendű vallott élethelyzetéről, nehézségeiről, az életbe való lelkészkedésről.

b) 2012. évi programban két konferencia megszervezése is szerepelt, de csak az egyiket sikerül megvalósítani.

2012. május 31-én „Köznevelés 2012” címmel, a Hernádi Római Katolikus Plébániával együttműködve szerveztünk konferenciát.
Előadó Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár volt, aki aktuális közoktatáspolitikai témákról adott tájékoztatást.
A szakmai tanácskozás kiemelt témája a Nemzeti alaptantervben szereplő Erkölcstan-etika, továbbá a Hittan tanítása volt.
A konferencián több mint 100 fő vett részt. Többek között megjelent MPT néhány pest megyei tagja, a környékbeli iskolák vezetői, lelkipásztorai, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának delegáltjai.
A tanácskozás keretében kiselőadást tartott Gyombolai Gyula a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója és Éger Gyöngyi etikatanár Ócsáról.
A hallottakhoz többek között hozzászólt Platthy Iván nyugalmazott egyházügyi államtitkár.
A rendezvény végén úgy döntöttünk, hogy a jövőben Hernád lesz az Erkölcstan-etika és a Hittan oktatásának módszertani központja.

Hernád, 2013. január 18. Zsadányi László

Pest Megyei Elnök

II.

Munkaterv

a 2013-as évre

A megyei tagozat ebben az évben is hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a tanárok tájékozottak legyenek az oktatást érintő változásokban. A témakörben több tanácskozást tervezünk.

Az ócsai gimnáziumra építve segíteni szeretnénk az iskolákat, hogy az intézményekben békés légkör alakuljon ki és a tanulók tartsák tiszteletben egymás emberi méltóságát. A témakörben Ócsán bemutató foglalkozásokat és vetélkedőket szervezünk.
A hernádi katolikus plébánivál együttműködve segítséget kívánunk adni az Etika-erkölcstan és a Hittan oktatásának iskolai bevezetéséhez Pest megyében.

Programok:

1. Téma: Konferencia a köznevelés új vonásairól. Időpont: 2013. május

Helye: az alapításának 60. évfordulóját ünneplő Ócsai Bolyai János Gimnázium

Tervezett előadó: Dr. Hoffmann Rózsa Oktatásért Felelős Államtitkár.

2. Téma: Szakmai tanácskozás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Pest megyei iskolák együttműködéséről.

Időpont: 2013.szeptember

Helye: Ady Endre Gimnázium Ráckeve

3. Téma: Módszertani tanácskozás az Erkölcstan-etika tantárgy és a Hitoktatás tanításának tervezéséről a helyi tantervben.

Időpont: 2013. november

Helye: Hernádi Római Katolikus Plébánia

Szent Család-háza

 

Hernád, 2013. január 18. Zsadányi László

Pest Megyei Elnök