2020. augusztus 30-án, a Tátra tér 5-8. sz. társasház születésnapi ünnepségén – jelentős késéssel – került sor a Mozgalompedagógiai Szakosztály 2018. évi posztumusz Bors néni emléklapjának átadására.
Horváth Lajosné, Kriszti néni, népszerű nevén Krisztimama ház születésétől haláláig meghatározó személyisége volt a Társasháznak. A nagycsaládban felnőtt munkásasszony számára természetes volt, hogy a ház összes óvodásgyerekét ő kísérje haza az óvodából saját unokáival együtt, az iskola előtt várva őket jóformán minden kisétáló gyerekhez volt jó szava, egy cukorka a zsebében, a házbeli gyerekek többször kaptak lakásán menedéket, egy-egy tányér levest is. Nem tudott kis lábosban főzni, csak nagyban, hogy mindenkinek jusson.
Bors néni Nemes Nagy Ágnes verses meséjének legendás alakja, aki nem csak csodát tesz, hanem ő maga a Csoda.
Bors néni a padláson lakik, kertje van a háztetőn, vagy tán még annál is magasabban, háromlábú suszterszéken repül, éjszakánként megöntözi a Rózsadombot és kitisztítja a torony gombját, minden kedden kézen fogva sétál a holddal.
De ami még ennél is sokkal fontosabb: Bors néni jóságos, kedves, és segítőkész. Éjszakánként elviszi a gyerekeket a mesés Talla-Gallába, és – ha szükséges – befestik az elefántokat. Meg a vízilovakat, meg a zsiráfokat.
Bors néni nem ismer lehetetlent. Ha bárhol bajba kerül egy gyerek, Bors néni ott terem, és megoldja a helyzetet.
Bors néni sokféle alakban jár közöttünk, és úgy gondoljuk, Krisztimama is egyike (volt) a jóságos segítőknek.