EGy folyóirat jövőjéért

Emlékeztető
az ÚPSZ szerkesztő bizottsága üléséről 2010. június 30.

A Szerkesztő bizottság, a szerkesztőség munkatársaival kibővített ülést tartott az MPT irodájában.
Mayer József főszerkesztő bevezetőjében elmondta, hogy az OFI vezetése megértvén az MPT kérését fontosnak találta a szerkesztő bizottság összehívását.  Jó hírként felmutatta a frissen megjelent 2010/1-2. számot.
A konstruktív, kötetlen bezsélgetés során világossá vált, hogy kb 5 szám szerkesztése csaknemkész, egyrészt tényleges fedezethiány,másrészt az intézetben rendelkezésre álló források felhazsnálási akadályai késleltetik a lapszámok megjelenését.
Az oktatási kormányzat szándékait érdemes lenne megismerni a pedagógiai lapkiadást illetően (ezzel kapcsolatban szó esett az aznap megalakítgott Pedagógiai Médiumok Egyesületéről, az előfizetők jogos elégedetlenségéről a lapok elmaradása miatt, az ÚPSZ kávéház és más közönségtalálkozók sikeréről, az olvasók – és vásárlók – aktivizálásának szükségességéről, lehetőségeiről és más szakmai marketing eszközökről). Indokolt az oktatási államtitkárság felkérése: delegáljon képviselőt a szerkesztő bizottságba.
Alternatív megoldások esélye is szóba került. Számonkénti szponzoráció, esetleg alternatív tulajdonosok keresése.
Körvonalazódott, hogy szakmailag nem precedens nélküli, hogy a szerzők nem kapnak honráriumot, de a szerkesztői – olykor lektori –  munkálatok forrásait elő kell teremteni.
Az MPT vállalkozik az olvasó-szerkesztőség kapcsolat intenzifikálására – terjesztési akciók, találkozók, bemutatók stb.
A lap szakmai igényessége, ebben az értelemben függetlensége megőrzendő erény. Mindezzel együtt kívánatos lenne az oktatási kormányzat megszólítása: fejtse ki álláspontját a lap hasábjain..