Balogh Jenő: A KÉP ÉS AZ EMBER
KÖNYVISMERTETŐ
Nincs a vizuális nyelv és művészeti nevelésben, a rajztanításban dolgozat, amely nagyobb gonddal, „jelesebb szaktudással és több szeretettel készült volna”, mint Balogh Jenőnek A kép és az ember kapcsolatáról írott könyve. A szerzőt nemcsak hatalmas tudása jogosította ennek megírására, több más körülmény is. Így mindenekelőtt az, hogy amiről ír, azt gazdag élettapasztalata, elméletigényes tanári gyakorlata, a felsőszintű rajztanár-továbbképzésben betöltött szerepe és megannyi vizuál – pedagógiai eredménye, publikációja, média-szereplése hitelesíti. A Magyar Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára volt. Azon tudós művészek közé tartozik, akiknek hatása messze túl gyűrűzik a vizuális nevelés pedagógiája határain.
A hatvanas évek végétől kibontakozó, az új típusú rajztanítást előtérbe helyező iskolák termékenyítő előzményüket ismerték fel benne. Művészetpedagógiai kutatásai során a vízió-asszociatív analízisével a tanítás egyik legérdekesebb és legtanulságosabb eljárását, a képi megismerés, ismeretszerzés módszertanát alakította ki. A természeti és ember alkotta tárgyi világ elemzéséből indul ki, majd az összehasonlítások, analógiák és szabad asszociációk szintézisében született absztrakciókban juttatja el tanítványait a kor teljes szellemi és társadalmi képének vizsgálatáig, iránymutató feltárásáig. A valódi tudást állította vissza a jogaiba, és ezzel felvértezve mindig tettre készen emelkedett felül a káoszon, a „kép- és hangzavaron”. A szilárd szakmai ismereteken alapuló, találékonyságot éltető módszereivel az „abszolút látás” kontrollját érvényesítette. A kép és az ember a szakmai homály ellen vívott küzdelem és az olvasóval folytatott dialógus egyik legjobb forgatókönyve. Amikor a szabadkézi rajz, a számítógépes grafika, a látvány- és látomásfestészet, a „képköltészet”, a figuratív és nonfiguratív ábrázolások és kifejezések, a tudományos és műszaki-technikai, a köznapi és művészeti közlés ennyire felerősödve vesz részt a műalkotásokban, akkor a XXI. század első évtizedében rendkívüli módon felértékelődnek Balogh Jenő tanításai. Előtérbe kerülnek a vizuális nyelvi kommunikációban is pontosan kijelölhető leágazások és a termékenyítő hagyományok, másrészt a képzőművészet továbbélésének távlatai, idő- és értékálló alkotásai.
A könyv fejezeteiben találkozik a klasszikus művek eleganciája a computer előadások „látványvilágának” kulturált lehetőségeivel is. A nagyszerű kiadvány lenyűgözően mutat be néhányat a képzőművészet legnagyobb alkotásaiból és az egyéb vizuális közlésmódok jól hasznosítható produktumaiból. A remek köznapi példák, az érdekes esszé- és anekdotaszerű megfogalmazások felejthetetlen élményt nyújtanak az olvasónak. Ajánlható azoknak, akik egyszerűen csak gyönyörködni kívánnak a szép és tanulságos kommentárokkal ellátott képekben, de ajánlható azoknak is, akik szeretnék tudatosan bővíteni a vizuális kommunikációval kapcsolatos ismereteiket. Ez a posztumusz kiadvány olyan újdonság, melyet szakemberek is érdeklődve forgathatnak. Nagy hatásfokkal szolgálhat akár oktatási segédeszközként is.
2012. február 16. Szűcs István Miklós