Emlékeztető az MPT elnökségének I. 29-iki üléséről

Jelen voltak: Benedek András, Szokoly Mária, Fábry Béla, Trencsényi László, Szenes György, Csillag Ferenc, Karlovitz János Tibor, Villányi Györgyné

Az elnökség tájékoztatást hallgatott meg az aznapi kollégiumi ülés előkészületeiről.

Nyílt beszélgetést folytatott a felgyorsuló oktatáspolitikai eseményekről,  megkísérelt informális és sajtóközlemények alapján hiteles tájékozódáshoz jutni. A miniszter által meghirdetett „Kerekasztallal” összefüggésben a vita során tudatosult, hogy  jelen pillanatban is több „Kerekasztal” nevet viselő szakmai-oktatáspolitikai grémium működik, ezek viszonyát a kormányzati elképzelésekhez rendezni látja az elnökség szükségszerűnek. Vizsgálta az elnökség annak lehetőségét – tekintve, hogy az MPT szerepel a minisztérium jogszabályi egyeztető címlistáján (ahol szembeszökő hiányok is vannak egyébként mindegyik „politikai oldalon”), hogy meghívást kap az új kerekasztalba.

Álláspontja az, hogy síkra száll az egyeztetés, a párbeszéd kirekesztés nélküli, mind szélesebb fórumainak működéséért, leszögezte, hogy alapszabálya és korábbi állásfoglalásainak megfelelően az MPT nem tekinti magát az oktatáspolitika közvetlen résztvevőjének, a szakmai-tudományos igényességű elemzés  értékeivel és képességeivel képes és hajlandó részt venni a többoldalú dialógusban.

Ezt követően a „jubileumi év”  programjának előkészületeiről esett szó, az elnökség várakozással tekint a szakosztályoknak, tagozatoknak és az emlékbizottságnak értő és kreatív javaslataira, a kollégiumi ülés után a Szervező Bizottság titkársága Kraiciné Szokolyi Mária koordinációjában  finomítja, majd véglegesíti a programot egy terjeszthető programfüzet számára. Szó esett a rendezvényekkel, kiadványokkal összefüggő found raising  szükségességéről, esélyeiről és eredményeiről.

Budapest, 2016. január 29.

AZ emlékeztetőt készítette Trencsényi László