Győri tervek

Beszámoló a 2008. évi társasági munkáról – Munkaterv 2009 

Folytattuk a 2006-ban megkezdett „Nemzeti identitás – pályaidentitás” című kerekasztal-beszélgetéssorozatot. 2008. március 31-én prof. dr. Ádám György akadémikus, emeritus egyetemi tanár és dr. Trencsényi László habilitált egyetemi docens, 2008. április 21-én pedig Lux Ibolya egykori pápai tanítóképző intézeti tanár, nyugalmazott főiskolai docens voltak a vendégeink. Az est házigazdája Kovátsné dr. habil. Németh Mária elnök volt, a beszélgetéseket pedig dr. Gróz Andrea és Ritter Andrea társasági tagok vezették. A programok során az NyME Apáczai Csere János Kar hallgatói zenei és irodalmi műsorral működtek közre. 

Konferencia szervezése: 2008. május 9-én Az iskolák államosítása (1948) címmel konferenciát szervezünk a VEAB Neveléstörténeti Munkabizottságával közösen. A konferencia programjában az alábbi előadások szerepeltek:

Köszöntő: Dr. h. c. Szabó Péter PhD, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola rektora

Dr. Kelemen Elemér főiskolai tanár, c. főigazgató, Budapest: Iskolaállamosítási törekvések Magyarországon 1948 előtt

Kovátsné dr. habil Németh Mária főiskolai tanár, intézetigazgató, munkabizottsági és tagozati elnök, NYME ACsJ Kar, Győr,

VEAB Veszprém: A győri tanítóképzés és az államosítás           

 Dr. habil. Trencsényi László egyetemi docens, ügyvezető elnök, ELTE – MPT Budapest: „Az úttörő szorgalmasan tanul, de nem osztja meg tudását”           

 Vagyon Andrea középiskolai tanár, Győr: A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium államosítása

Huszár János tanár, történész, Pápa: A pápai általános iskolák születésétől az államosításig

Dr. Tölgyesi József főiskolai docens, Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár: Az iskolák államosítása Veszprém megyében

Kiállítás szervezése:2008. május-július között a fenti konferenciához kapcsolódóan az NymE Apáczai Csere János Kar Apáczai Galériájában (Győr, Liszt Ferenc u. 42.) szerveztük meg a Pillanatképek a régió iskoláinak államosításából című kiállítást. A megnyitót 2009. május 9-én tartottuk, amelyen dr. Horváth Sándor PhD, a szombathelyi Savaria Múzeum osztályvezető muzeológusa tartott köszöntő beszédet. A kiállítás anyagát az alábbi intézmények biztosították: Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, Szent Orsolya Rend Győri Rendháza, Főapátsági Levéltár Pannonhalma, Savaria Múzeum Szombathely, Egyházmegyei Levéltár Győr, Veszprém Megyei Levéltár Veszprém, Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár.

2008. október 20-22. között munkabizottságunk tagjai több szekcióban előadásokkal vettek részt a XII. Apáczai Napok Nemzetközi Konferencián Győrben.

Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága Alternatív pedagógiai és Pedagógiai Munkabizottságaival közösen szakmai konferenciát rendeztünk 2008. november 26-án 10 órakor a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Kara épületében.A program:

Köszöntő: Kovátsné dr. habil.  Németh Mária  intézetigazgató, a MPT tagozati elnöke (Győr, Apáczai Kar),

Dr. h. c. Szabó Péter PhD főiskolai tanár, tanszékvezető, rektor,                             (Kodolányi J. Főiskola, Székesfehérvár)

Előadások. Ülésvezető: Kovátsné dr. habil. Németh Mária                       

  Dr. h. c. Szabó Péter rektor:  Paradigmaváltás az európai felsőoktatásban

Dr. Füle Sándor PhD főiskolai tanár (Budapest-Eger): Alternatív nevelési eljárások a napközi otthonban

Jegesné Rémesi Irén tanár, programmenedzser (Báthory István Általános Iskola, Veszprém): Egy alternatív pedagógiai innováció: a Kék Madár Program                         Ülésvezető: dr. Tölgyesi József főiskolai docens (Kodolányi J. Főiskola)

Doc. PhDr. Erdélyi Margit, CSc., Eo. Prof. (Selye János Egyetem, Komarno, Szlovákia): A dráma innovatív módszertani megközelítése

Kovátsné dr. habil. Németh Mária intézetigazgató (NyME Apáczai Kar): Tevékenységorientált módszerek a hatékony tanulás szervezésében                

 Dr. Varga József  főiskolai docens, igazgató (NyME Apáczai Kar Öveges Gyakorló Általános Iskola, Győr):Az interaktív tábla szerepe a tanítási órákon

Ritter Andrea főiskolai adjunktus (NyME Apáczai Kar, Győr): A pedagógusszerep vált(oz)ásai                         

Zárszó: Kovátsné dr. habil. Németh Mária

Konferencia- és előadástervek 2009-re:2009. május 8. / 15.: Apáczai európaisága és magyarsága – nemzetközi konferencia Apáczai Csere János halálának 350. évfordulója alkalmából.2009. október: munkabizottságunk tagjai külön szekcióban előadásokkal vesznek részt a XIII. Apáczai Napok Nemzetközi Konferencián Győrben.

Könyvbemutatók – beszélgetések:Folytatjuk a 2006-ban kezdett „Nemzeti identitás – pályaidentitás” című kerekasztal beszélgetéssorozatot.Hazai és kárpát-medencei műhelyek határon túli kutatási eredményeit összegző munkáiról könyvbemutatókat szervezünk.                                                                         

    Kovátsné dr. habil. Németh Mária elnök