Jó munkát – előre!

 

 MUNKATERV

a 2009. évre

 

I.        A 2008. év szakosztályi tevékenységének értékelése

1.      A szakosztály 2008-ban rendszeresen tartotta üléseit (összesen négy alkalommal), melyeken a szakosztály tagjainak többsége aktívan, kezdeményezőleg vett részt.

2.      A szakosztály megszervezte és várakozáson felüli sikerrel és részvétellel, a VII. Nevelésügyi kongresszus kísérő rendezvényeként megrendezte a Nevelés szabadidőben c. tanácskozást. A tanácskozás anyagát bemutató kiadvány mindeddig nem készült el.

A tanácskozáson adtuk át a szakosztály által adományozott Vasvári Diplomát dr. Tóth Józsefnek.

A tanácskozás résztvevői a következő ajánlást juttatták el a Nük7 Szervező Bizottságához:

A gyermekek, serdülők és fiatalok szocializációjában jelentős szerepet játszik a szabadidős tevékenység, a közösség, a kortárscsoportok hatása. Az elmúlt évtizedekben a pedagógia és a pedagógusképzés méltatlanul elhanyagolta ezt a területet. A Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztálya által szervezett Nevelés szabadidőben című tanácskozás résztvevői egyetértenek abban, hogy ez a terület a jelenleginél lényegesen nagyobb figyelmet érdemel, egyúttal speciális szakértelmet, módszertani kultúrát feltételez. Fontosnak tartjuk, hogy a tanárképzésben, a pedagógia BA valamint a szabadidő-szervező képzésben fordítsanak (nagyobb) figyelmet e kompetenciák fejlesztésére, és javasoljuk a képző intézményeknek, hogy ehhez vegyék figyelembe a gyermek-, serdülő és ifjúsági szervezetekben, a korosztállyal foglalkozó civil szervezetekben és intézményekben felhalmozódott tapasztalatokat. Ezért javasoljuk, hogy a VII. Nevelésügyi kongresszus támogassa kezdeményezésünket, és dokumentumaiban utaljon e nevelési terület és a kapcsolód képzési igény fontosságára.

3.      A szakosztály tagjai közül többen részt vettek a VII. Nevelésügyi kongresszuson, Rakó József és Trencsényi László szakosztályi tagok korreferátumot is tartottak. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a szakosztály ajánlása részben bekerült a kongresszus ajánlásai közé a következő formában:A kortárscsoportok civil módon működő, öntevékeny, önsegítő, a fenntartható fejlődést szolgáló szervezetei nélkülözhetetlenek. A formális és nem-formális tanulás alrendszereinek hálózatosodását elő kell segíteni. (Iskola és társadalom)Sajnálatos ugyanakkor, hogy az ajánlásnak a pedagógia BA és szabadidő-szervező képzésre vonatkozó javaslata nem talált megfelelő támogatásra.

4.      Szakosztályunk segítséget nyújtott az ELTE PPK pedagógia BA hallgatók gyakorlati képzését vállaló intézmények, szervezetek listájának összeállításában.

5.      Szerény mértékben, de sikerült új tagokat bevonni a szakosztály munkájába

.6.      Nem jelent meg a szakosztály tevékenységét bemutató hírlevél, de a szakosztályi ülésekről rendszeresen jelentettünk meg emlékeztetőt az MPT honlapján.7

.      2008-ra kitűzött céljaink közül nem valósult meg az úttörő- és cserkészmozgalom egyesülésének, valamint az iskolák államosításának 60. évfordulójáról történő megemlékezés, valamint a szomszédos országokban működő gyermek- és serdülőkori szervezetek tevékenységének megismerését célzó tapasztalatcsere. A megfelelő anyagi feltételek hiányában erre 2009-ben sem lesz lehetőség. 

II.     Célok, feladatok:

1.      Tanácskozást szervezünk Magyar gyermek- és serdülőkori szervezetek a rendszerváltás idején címmel.

2.      Megemlékezünk  az Úttörővasút megindulásának, a NÉKOSZ megszüntetésének 60. évfordulójáról, a Magyarország Felfedezői Szövetség megalakulásának 20., valamint a VE-GA Szövetség megalakulásának 30. évfordulójáról.

3.      Tovább folytatjuk a szakosztály bővítését, ennek érdekében felajánljuk az együttműködést több gyermekszervezetnek.

4.      Közös szakosztályi ülést szervezünk a Családpedagógiai Szakosztállyal.

5.      A szakosztály tevékenységét bemutató hírlevél megjelentetése.

III.   2009. évi szakosztályi rendezvények:

1.      Szakosztályi ülések

február 26.

április 24.

augusztus 27.

november 20. (a Családpedagógiai Szakosztállyal közösen)

2.      Egyéb rendezvények

a)      Kirándulás a Gyermekvasúttal Csillebércre, megemlékezés az Úttörővasút 30. születésnapjáról (június)

b)      Magyar gyermek- és serdülőkori szervezetek a rendszerváltás idején – tudományos tanácskozás (szeptember 12.)

 

Budapest, 2009. február 17.

 

                                                                                                      Révész György

  Megjegyzés: A munkaterv lényeges elemeit a szakosztály november 20-ai ülésén megvitatta, de a végleges változatot csak február 26-ai ülésén fogadja el, így az jelenleg csak tervezetnek tekinthető.