Tisztelt Érdeklődő Barátaink!
A Haladó Erők Fórumáról szóló leveleinket szeretnénk tájékoztatóval kiegészíteni, ízelítőt adva azokról a törekvésekről, mellyel az egyre súlyosabbá váló nemzetközi és hazai gazdasági és társadalmi válság körülményei között együttgondolkodásunkkal, közös cselekvéssel segíthetünk eredeti céljaink közelítésében. Nevezetesen: a külső és belső béke, a demokratikus rend, az igazságosabb gazdasági, kulturális viszonyok, humánus emberi kapcsolatok erősítésében, társadalmunk modern fejlődésének – saját szerény eszközeinkkel segítő – felzárkóztatásában.
Hazánk sajátos földrajzi adottságainak és lehetőségeinek vizsgálata mellett, korábbi hagyományainknak folytatásaként is, de mindenképpen józanul és őszintén számba kell vennünk, hogy az elmúlt évtizedben a körülöttünk lévő világ úgy változott meg, hogy a nagy tudományos előrelépések mellett a gazdasági, szociális, politikai helyzet egyre bizonytalanabbá válik, az értékek, az emberi kapcsolatok devalválódnak, fellazulnak, nő a magányosság, az elidegenedettség, félelem. Egyes hatalmi tényezők és nagy befolyásuk voltán mérvadóvá váló informátorok egyre tudatosabban használják a manipuláció, a történelemhamisítás, a tények figyelmen kívül hagyásának eszközét a bajok, bűnök, önző érdekeik jogtalan és igazságtalan eszközökkel való érvényesítésének elkendőzésére.
Mindezekből levonva a konzekvenciákat a HEF-ben tevékenykedő társadalomtudományi, pedagógiai, pszichológiai, szociológus szakemberek, tudósok, művészek, írók egy csoportja kezdeményezte, hogy „Ember és társadalom” átfogó témakörben, hozzuk létre a közös gondolkodás, eszmecserék fórumát, nyújtsunk közös segítséget az eligazodáshoz, nem receptekkel, hanem a helyzet, a lehetőségek, a kiutak tudományos elemzésével, feltárásával. Ezzel járuljunk hozzá a gazdasági válságban az igazságosabb, az egyenjogúságot, a szolidaritást, az emberi fejlődést segítő megoldások közelítéséhez, az elesettek, a szociálisan, gazdaságilag, etnikailag, műveltségileg hátrányos helyzetben lévők felzárkózásának elősegítéséhez. Törekvéseink célja annak bizonyítása is, hogy mennyire fontos szerepe lehet a civil társadalom aktivizálódásának a demokratikus társalmi rend kibontakozásában, megszilárdulásában, a politikai kultúra fejlődésében, a társadalmi béke és felemelkedés folyamataiban.
A politikai kultúra első részeként, a 2011/12-es évadban: a tömegpszichológia és a tudatos emberi cselekvés / Cippola effektus/; a médiumok társadalmi felelőssége; az egész életen át tartó tanulás; – valamint a művészetek emberi érzelmeket, érték-és viszonyrendszert humanizáló hatását szeretnénk vizsgálataink, vitáink tárgyává tenni. E találkozások előadói, moderátori stb. szerepére kiváló tudósokat, művészeket, írókat, elméleti és gyakorlati szakembereket törekszünk megnyerni, mely immár húsz esztendős működésünk eddigi gyakorlatát is jellemezte.
Hívjuk magunk körébe mindazokat, akik számára nem közömbös az emberek és saját sorsa alakulása, aki nem kívánja ölbe tett kézzel várni értékeink pusztulását, az emberhez méltó élet elnyomorodását, elszürkülését, a manipuláció, a hazugság eluralkodását szűkebb kapcsolataiban, szélesebb pátriánkban, földünkön. Ha érdeklik a fentiek, küldje el nevét és elérhetősége adatát a Haladó Erők Fóruma címére/ Budapest III. Zsigmond tér 8./, hogy meghívót küldhessünk. Reméljük és várjuk válaszát.
Tisztelettel:
a Haladó Erők Fóruma /HEF/Vezetősége