Kedves Barátunk! A MAgyar Pedagógiai Társaság 2009-re tevékenységeit koszorúba fűző vezérfonalát tervezi. Mint az MPT évzáró szakmai és vezetői kollégiumának ülésén az felmerült, fontos, hogy a VII. Nevelésügyi Kongresszuson megkezdett széles dialógust folytassuk, érjünk el sikereket az “oktatás közügy” jelige érdekében (részleteket: www.nk7.hu).
Egybecsengett a Győr megyei Tagozat és kolozsvári tagtársunk üzenete: a kongresszusi gondolat frissítő szeleiből részesüljön a határainkpon túli magyar iskolaügy is.Kézenfekvő volt tehát a javaslat: Apáczai Csere János neve és életműve fűzze koszorúba a tervezett tevékenységeket.350 esztendeje, hogy kiváló elődünk tragikus sorsa a beteljesülésbe zuhant, s 350 esztendeje, hogy az életmű tanulsága meghatározó mindenki számára, aki korszerű iskolát képzel a Kárpát-medencében. Legyen ez az örökség szemünk előtt a 2009. esztendőben!
A tervezés fázisában tartunk. Vezetői kollégiumunk február 12-én dönt a társaság éves munkaprogramjáról. Addig is partnereket, csatlakozókat, ötletek gazdáit és kivitelezőit keressüki. Szívesen fogadunk minden elképzelést.(ISmerjük szervezeteink és intézményeink hagyományos, ám tisztes szegénységét. Nyilván összefogva forráshoz is juthatunk, mindezzel együtt olyan aktivitások járnak eszünkben, mely nem terheli túl, nem apasztja el forrásainkat. De a közös gondolat megemelheti feladatvállalásaink szellemiségét, hatékonyságát is.) Az új esztendőre üdvözlettel és várakozással
Dr. Trencsényi László ügyvezető elnök