Míg élt, soha nem éreztem sürgető kényszert arra, hogy kinyilvánítsam iránta érzett tiszteletemet, vagy köszönetet mondjak mindazon „tanításáért”, melyeket mindenekelőtt tőle, az ő felfogásával azonosulva tanulhattam/tanultam az idők során. Tiszteletem, megbecsülésem néven nevezésére – úgy vélem – nem volt szükség, szavak nélkül is lehetett tudni.
A Szakmai Kollégium mai (Mi is az oktatás és mi is az a nevelés?c.) témája megvitatásához néhány, Bakonyi Pál munkásságából kiragadott részlet szubjektív felelevenítésével kívánok hozzájárulni.
Legrégibb és egyben legemlékezetesebb olvasmányom egy 1969-ben (az Óvodai Nevelésben) megjelent cikk volt, mely a tanulók személyisége megismerésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó előadását adta közre. Számomra már sokat mondó címe is („Megismerni és fejleszteni, újra megismerni és továbbfejleszteni”) előre vetítette azt a tartalomban meggyőzően kifejtett gondolatsort , miszerint: „…a megismerés célja mindig a változtatás, a fejlesztés, a tanulók nevelése”; hogy a nevelés eredményessége a tanulók személyiségének megismerésével mérhető; hogy a megismeréshez tudatosan és kellő mennyiségben gyűjtött és rendszerezett tapasztalat , valamint a tapasztalatok feldolgozása, értelmezése szükséges; hogy fontos a fejlődés tudatos feltárása, a késztető okok figyelembe vétele, a pozitív jelenségek regisztrálása is.Ezen tanítását akkor rendkívül előre mutatónak , követendőnek tartottam ; lényegét ma is időszerűnek, a nevelés nélkülözhetetlen elemének vallom.
Az 1970-es években én is jelen voltam azon a több, mint 70 résztvevőt számláló felolvasó ülésen, melyet a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési és Általános Iskolai Szakosztálya (Szabadi Ilona és Bakonyi Pál vezetésével) Gondolatok a jövőről címmel együttesen szervezett. A rendezvény célja „a fantázia működtetése” volt arról a kérdésről, hogy a 0-14 éves gyerekek fejlődésére ható tényezők alakulásában (nagyjából az ezredfordulóig) mi várható?
A fantázia működtetése mellett/mögött? megbújó elgondolás bizonyosan valóra vált (legalábbis ez alkalommal), mert az iskoláskor előtti és az általános iskola területén működő legkülönfélébb szakemberek köréből jelen lévő felolvasók ill. hallgatóság (gyakorló pedagógusok, tudományos kutatók, pszichológusok stb.) együttesen foglalkoztak a minden területet érintő jövő kérdésével. Bakonyi Pál és Szabadi Ilona törekvése az adott (0-14 éves) korosztály egységes nevelési folyamatának alakítására sikeres mozzanat volt- sajnálatos, hogy e kérdésben azóta sem egyöntetű a siker.
A nevelésben- mint minden „szakmabeli”- nagy fontosságot tulajdonított a tudatosságnak. Ám az ő logikus , kézenfekvő érvelése nyomán számomra a tudatosság közismert szerepe még fontosabbá emelkedett.
Bakonyi Pál elmúlt évekbeli emberi, pedagógiai, közéleti megnyilvánulásai főleg az MPT programjain, rendezvényein tapasztalt felelősségteljes vélemény nyilvánításai, korrekt felszólalásai , a nevelés ügye iránti elkötelezettsége elmélyítették iránta érzett őszinte tiszteletem, megbecsülésem.
Bár neki már nem mondhatom el , szükségesnek tartom a Magyar Pedagógiai Társaság nyilvánossága előtt kifejezni utólagos hálámat : köszönöm Bakonyi Pálnak, hogy a nevelés kérdéseiben vallott felfogásom tanításával hitelesítette.
Romhányi Flóriánné