Emlékeztető
Sajnos betegség miatt a szombati szakmai program fő témáját módosítani kellett és a zenei nevelés témakörével kapcsolatos programra később kerül sor mindenképpen!
A gyorsan megszervezett új téma szintén aktuális volt, mivel sokan sokféleképpen értelmezik a kisgyermekkori nevelés folyamatában a számítógép használatát. „Képességmérés és felkészítés az iskolába lépéshez IKT eszközökkel a XXI. században?” címmel tartottak bemutatót és előadást fejlesztő játékokról, képességfejlesztést megállapító mérési módszerekről a meghívottak, A vendégek Aczél Marianna tanár, Konkolyi Sándor szoftverfejlesztő, DIOO Kft., akik saját kidolgozott módszerüket mutatták be. Tapasztalatcserére és véleménynyilvánításra is sor került a filmes és számítógépes módszerek megismerése után.
Az érvek és ellenérvek alapján nagyon hasznos szakmai párbeszéd alakult ki a megjelent kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok, vezetők, kutató-fejlesztő szakértők között. Kárpátaljáról a Tanártovábbképző Intézetből is eljött a kolléganő, ez is szélesítette a szakmai tapasztalatcserét. Az IKT eszközök referencia óvodájának vezetője hasznosnak tartotta a szakmai bemutatót, és a kapcsolatépítést fontosnak tarja a jó gyakorlatok bemutatásával és a szakmai párbeszédek megteremtésével. A kritikai megfogalmazásokat az érintős képernyős gép megalkotói nyitottan, és együttmunkálkodásra készen fogadták. Ez is azt mutatta, hogy a párbeszédek előbbre vihetik az újító felfedezéses tevékenységeket, ha megfelelő hangnemben, stílusban és tartalmi érvek alátámasztásával, egymás szakmai tudásának tiszteletben tartásával kerül sor a szakmai programokra. Erre szükség van többször többféleképpen. Hangzott el a résztvevők távozásakor.
A programon természetesen szó került aktuális köznevelést érintő tevékenységekről is. Az Etikai kódex tartalmi elemeivel kapcsolatban elhangzottakra a Nemzeti Pedagógus Kar Óvodai Tagozatának vezetőjeNagyné Szabó Etelka megerősítette az MPT állásfoglalásban foglaltak fontosságát és támogató hozzáállását emelte ki.
Az MPT 125 éves méltó megünneplésére készüléssel kapcsolatban két szakosztályi tag is felvetett ajánlásokat, melyek elősegíthetik a 2016 évi ünnepségsorozat gazdagabbá tételét.
A Kisgyermeknevelési Hálózat Hírlevelének első számú megjelenésével kapcsolatos szervezési és működtetési feladatokról és további teendőkről is szó esett, ezzel is segítve a szakmai információáramlás fontosságát.
lejegyezte:
Villányi Györgyné Jutka