Beszámoló a Kiss Árpád Műhely 2018. évi munkájáról és 2019. évi terveiről
Az MPT Kiss Árpád Műhelye az abszolút pedagógusokról szóló beszélgetéssorozata 2018-ban (emlékeztetőül: az MPT Kiss Árpád Műhelye 2016 májusában jelentette meg az addigi munkáját összefoglaló Abszolút pedagógusok című, több nyilvános fórumon is bemutatott kötetet) az informális megbeszéléseken megfogalmazódott előzetes tervek alapján folytatta munkáját.
Rendezvényeink a következők voltak:
Nagy László és Domokos Lászlóné mint abszolút pedagógusok. Bevezető: Áment Erzsébet, a reformpedagógia kutatója, az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának tagja. MPT Kiss Árpád Műhely. Budapest, 2018. január 19.
BarcsayJenő, az abszolút pedagógus. Bevezető: Beke László, Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár. MPT Kiss Árpád Műhely. Budapest, 2018. április 23.
Sík Sándor, az abszolút pedagógus. Bevezető: Kamarás István, olvasáskutató, vallásszociológus, szociográfus, író. MPT Kiss Árpád Műhely. Budapest, 2018. október 8.
Pólya György mint abszolút pedagógus. Bevezető: Munkácsy Katalin, főiskolai docens, ELTE TTK, Matematikatanítási és Módszertani Központ. MPT Kiss Árpád Műhely. Budapest, 2018. november 27.
Dienes Valéria mint abszolút pedagógus? Bevezető: Boreczky Ágnes, ELTE PPK, MPT Kiss Árpád Műhely, Budapest, 2019. január 13.
A Kiss Árpád Műhely találkozóinak általában 6-10 résztvevője volt az elmúlt évben.. A meghívottak, alkalmanként egy-két ember kivételével, megjelentek az összejöveteleken. Tekintettel arra, hogy a Kiss Árpád Műhely esetében valóban műhelymunkáról van szó, a jelenlévők létszáma megfelelt az elvárásoknak. Ugyanakkor a műhely kész a nagyobb szakmai nyilvánosság befogadására is. A résztvevők átlagéletkora a 2018. évi rendezvényeken 60 év felett volt. Az ezt megelőző években azonban, több doktorandusz, fiatal oktató is bekapcsolódott a munkába, s ezt a jövőben is tovább szorgalmazzuk. Mint ahogy az egyes témák bevezetőit tartó meghívottak névsora is mutatja, a résztvevők többsége az oktatás és a tudomány legkülönbözőbb területein munkálkodó egyetemi, főiskolai, gimnáziumi oktató, tudományos kutató volt, így biztosítva a szinergiákat a dialógushoz. Külön kiemelendő, hogy az MPT más szakosztályainak képviselői, így Villányi Györgyné, a Kisgyermeknevelési Szakosztály és Révész György, a Mozgalompedagógiai Szakosztály vezetője is részt vett a műhely több összejövetelén. 2019 első felében az MPT Kiss Árpád Műhely még egy-két beszélgetést tervez. Már most elkezdtük annak az újabb könyvkiadványnak az előkészítését, amelyben az abszolút pedagógiáról folyamatosan alakuló, gazdagodó elméletünk eredményeit szeretnénk közzétenni az említett abszolút pedagógusokról szóló tanulmányok közzétételének segítségével.
Hudra Árpád,
a Kiss Árpád Műhely és az MPT Szakmai Kollégiumának tagja