(Tapolcai kollégánk, egykori Freinet-ista könyvtáros üzenete a Staféta-tábornak)
A probléma felvetése nem új keletű, nem felfedezésre váró (a kérdéskört a „gyökereknél” kezdjük, ezzel csak erősítjük hitünket, önbizalmunkat). Az idő múlásával a „gyökerek” egyre távolodnak. A ma élő generációk emlékezetében már csak az egyhangú unalmas tantárgyak, tanórák emléke él. Az utólag megszerzett élettapasztalat még inkább gyengíti az iskolát. „Így akkor is tudnék gépírni, szántani, vetni, kertészkedni, üzletelni, úszni, kézimunkázni, barkácsolni stb., ha nem is jártam volna 8-12 évi iskolába.” Pedagóguselődeink számításba vették tanítás-tanulás közben is a gyermek élettapasztalatait. Az iskolafenntartó önkormányzat is gondoskodott iskolakertről, szakköri munkatermekről, gépekről, szerszámokról, könyvtárról, színpadról, sportpályáról.
Ez a „legboldogabb” iskolakép Tapolcán a XIX. század végére tehető. Ha ez az iskolakép az ország egészére érvényes. lenne (?), akkor a Magyar Paedagógiai Társaság bölcsője is kedvező környezetben ringhatott. Ezen „gyökerek” birtokában a Társaság XXI. századi tevékenysége is szívderítőbb képet mutatna.
A kedvező iskolakép a XX. században fokozatosan elhalványult. Az 1920-as évek generációja már csak, mint „egyszer volt, hol nem volt” viszonylatban idézi a „régi szép időket”. Az 1945 utáni évtizedek embere már csak az iskolai „terheket” idézi – ingerszegény környezet, szegényes szertár, tananyag maximálás, idegkimerültség stb. Egy-egy kezdeményezés, javaslat, kísérlet is „gyökerek” hiányában csak elszigeteltséget eredményezett. A szentlőrinci iskolakísérlet (1969-1999) is a „gyökerek” figyelembevételével nagyobb befolyást gyakorolhatott volna az iskolarendszer egészére. Hasonló sorsra jutott az Országos Pedagógiai Intézet által 1985-ben indított „Megújuló iskola” mozgalom is. A „gyökerek” mellőzése idézte elő, hogy a XXI. században újra fel kell fedezni, megfogalmazni a „pedagógus-életmód, életpálya modell” fogalmát.
Kelt. 2015. június 30.