A Konduktív Pedagógiai Szakosztály, melynek tagjai zömében a Pető András Kar
munkavállalói és a Nemzetközi Pető Társaság (IPA) tagjai, ebben a nehéz, pandémiás
időszakban is kanalizálták, koncentrálták erőforrásaikat. A kari rendezvények, illetve a
szakmai szervezetek zömében a szakosztály tagjai vezetői, koordinátori szerepet
töltöttek be. A tudományos ülések sorozatában ismét a szakosztály vezetői vettek részt
hiánytalanul a következőképpen:
Az őszi szemeszterben tovább folytatódtak a tudományos ülések, amelyeken kutatócsoportok
bemutatkoznak a kar oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak. A szeptemberi alkalommal a
Történeti Kutatások Műhelye mutatta be kutatási témáit, illetve bepillantást nyerhettünk a
Pető András: Filozófia című könyve kiadásának műhelytitkaiba. Másodikként az
Egészségkutatás, Sport- és Életminőséget Támogató Kutatások Műhelye mutatkozott be,
ismertetve a műhely keretein belül végzett hallgatói kutatásokat, illetve a jelenleg folyó és
tervezett kutatásait. Harmadikként a Társadalmi Integrációt és Foglalkoztatást Támogató
Kutatási Műhely kapott lehetőséget a bemutatkozásra, összegezve több szálon futó kutatási
projektjét, és bemutatva a projekt különböző részfolyamataiba bekapcsolódó számos egyetemi
hallgatót, oktató és gyakorlati szakembert. A tudományos ülések a Pető András Karon
kerültek megrendezésre, de a szakosztály tagjai oktatói minőségükben is meghívást kaptak a
rendezvényekre.
Oroszlánrészt vállaltak konduktoraink és oktatóink a 2021-es évi Kutatók Éjszakája egyetemi
rendezvény keretében is.
Karunk immár negyedik alkalommal kapcsolódott be a Kutatók éjszakája programsorozatba.
Minden korosztály számára kínáltunk programot, a legkisebbek számára ismerkedés a terápiás
kutyákkal és a művészetpedagógiával, az iskolás korosztály kipróbálhatta a padlórobotikai
eszközöket és a kerekesszékes vívást, minden korosztály számára nyitott volt a gerincjóga,
illetve különböző a közlekedést, az önálló életvitelt segítő eszközök kipróbálása. Azok, akik
az kar gyakorlóterületein folyó munkával szerettek volna megismerkedni, választhattak az
augmentatív és alternatív Kommunikációs eszközökről, a korai fejlesztésről, a drámajátékról
és drámapedagógiáról, illetve a felnőtt rehabilitációról szóló interaktív előadások között.
A Pető András Karon, a Konduktív Pedagógiai Szekció vezetői, tagjai szervezik a Hári Mária
jubileumi megemlékezést, mely szépen, folyamatosan az ünnepi megemlékezés mellett a
konduktív nevelés egy lehetséges tudománykommunikációs, disszeminációs színterévé vált.
A leírásból láthatjuk, hogy mind szervezőként, mind pedig előadóként a szakosztály tagjai
élen jártak. Sor került más szakemberek bevonására is a megemlékezés keretében.
A Hári Mária halálának 20. évfordulójára emlékező szakmai szimpózium megtartására a kar
Villányi úti épületében került sor. Dr. Túri Ibolya tudományos dékánhelyettes köszöntője után
Prof. Dr. Bereczki Dániel, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika igazgatójának
előadását hallhattuk a Stroke ellátás fejlődése Magyarországon címmel. Ezután került sor
Pásztorné dr. Tass Ildikó: Szakmai mérföldkövek a felnőtt rehabilitációban címet viselő
előadására, ahol betekintést nyerhettünk a konduktív nevelés fejlődéstörténetének egy
fejezetébe. Dr. Bohács Krisztina, A GEM Kognitív Klinika szakmai vezetője Reuven
Feuerstein professzor és Hári Mária professzorasszony örökségét hasonlította össze a modern
agykutatás szempontjából. Legvégül következett a jubileumi megemlékezésre átdolgozott, és
2. kiadást megért Hári Mária emlékkönyv bemutatójára Prof. Dr. Balogh Erzsébet és Dr. Túri
Ibolya tolmácsolásában, majd az emlékezés virágainak elhelyezésére a helyszínen található
emléktáblánál.
A Konduktív Nevelési Szakosztály tagjai (vezetői) mindig is feladatuknak érezték, hogy a
konduktív nevelés, mint szakma a Neveléstudományi Konferencián egyre tágabb teret kapjon,
lehetőséget biztosítva konduktív nevelés megismerésének, illetve az innovációk és
eredmények bemutatását is kiemelten fontosnak tartjuk.
Az oktatók, tagok részéről Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea és Balogh Emese:
Esélyegyenlőség – Felsőoktatás: fogyatékossággal élő hallgatók a konduktorképzésben;
Feketéné dr. Szabó Éva és Vissi Tímea: Tanuláshoz szükséges alapkészségek mérése DIFER
programcsomaggal cerebrális parézissel élő gyermekek körében iskolába lépéskor; dr. Pintér
Henriett: Egyetemi hallgatók véleménye az írásbeli szövegalkotásukat befolyásoló affektív
tényezőkről; Dr. Sipeki Irén, Dr. Túri Ibolya és Vissi Tímea: Pandémiakutatás az SE Pető
András Karán: Mentális egészség és képzési megoldások eredményessége a képzésben
résztvevők megítélése alapján című előadások hangzottak el. A Kismintás vizsgálatok az
anyanyelvi intervenciókutatásokban atipikus fejlődésmenetű gyermekek körében
szimpóziumot Gál Franciska, a Kommunikációt támogató intervenciók kutatása
szimpóziumot Dr. Pintér Henriett vezette.
A Konduktív Szakosztály konduktorainak és hallgatóinak karral és a Pető Társasággal
közösen szervezett ünnepe a Pető-nap.
A járványhelyzet miatt a hagyományos Pető András Tudományos és Szakmai Szimpózium az
idei évben hibrid módon került megrendezésre. A helyszínen csak az előadók és meghívott
vendégek (29 fő) vehettek részt, a többi regisztrált résztvevő (408 fő) számára az online
csatlakozás volt elérhető. A 366 magyar résztvevő mellett 71 külföldi résztvevője volt az
eseménynek Hong Kongból, az Egyesült Államokból, Svédországból, Németországból,
Ausztriából, Ukrajnából, Romániából és Ausztráliából, ami jelzi az ilyen események iránti
egyre szélesebb érdeklődést. Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea és Balogh Emese
köszöntője után Vissi Tímeát hallgathattuk meg elsőként, aki doktori kutatásának eredményeit
foglalta össze az Inklúziót támogató tényezők azonosítása cerebrális parézissel élő fiatal
felnőttek élettörténet interjúiban címmel. Ezután következett A konduktív nevelés
implementációja címmel egy kerekasztal beszélgetés Dr. Túri ibolya irányításával, 7
nemzetközi és 5 magyar résztvevővel. Egy rövid szünet után Dr. Balogh Brigitta és Dr.
Földesi Renáta előadását hallhattuk Pető András – filozófus és nevelő címmel. A
szimpóziumon került sor Pető András: Filozófia című könyvének bemutatójára, amelyet Dr.
Kollega-Tarsoly István tolmácsolásában hallhattunk. A szimpózium intézményünk volt
rektora, a nemrégiben 70. születésnapját ünneplő Prof. Dr. Schaffhauser Franz tartotta meg
ünnepi előadásával zárult: A rendszerszemlélet alkalmazása a konduktív pedagógia alapjaira.
A Konduktív Pedagógiai Szakosztály alapító- és aktív tagjai azáltal, hogy Semmelweis
Egyetem Pető András Karán, illetve fenntartott gyakorló intézményeiben dolgoznak zömében,
szerepet vállaltak az egészségügyi szakdolgozók ellátásában és felügyeletében, illetve
folyamatosan biztosították rövid intervallumokban (akár online módon is) a gyermekek
nevelését, ellátását, a szülők tanácsadását, vezetését.
Nagy eredménynek tartjuk, hogy a szakosztály tagjainak segítségével a kar hagyományos
szakmai rendezvényeinek megrendezését biztosítani tudta.
Feketéné dr. Szabó Éva dr. Túri Ibolya dr. Földesi Renáta