Levél a tagokhoz

Magyar Pedagógiai TársaságNapközi Otthoni Nevelési Szakosztály

Budapest  Kedves Szakosztályi tag! Kedves Napközis Kollégám! 

Nagy szeretettel várlak Benneteket a tavaszi szakosztályi gyűlésünkre. A meghívóban jelzett programból láthatjátok, hogy komoly munka vár ránk ismételten!

Mellékelve küldöm az első napirendi pontunkhoz Füle Sándor Tanár Úr által összeállított anyagot, amely a Tanító c. folyóirat  2009. áprilisi számában jelent meg.

Kérlek Benneteket, tanulmányozzátok át, és hozzatok minél több ötletet, javaslatot a saját munkátokból, hogy a vitaanyag felvezetése után Tanár Úr vezetésével valóban egy érdemi munka alakuljon ki!

Komoly előrelépésnek érzem azt a tényt, hogy a VII. Nevelésügyi Kongresszus  Ajánlásaiban legalább egy gondolat szintjén megjelent a napközi. Ez azonban még kevés!! Szakosztályunknak állandóan és aktívan cselekedni kell a napközi otthoni nevelés nagyobb szerephez juttatásáért. Mindenki előtt nyilvánvaló az a tény, hogy a magyar közoktatásügy nem fordít elég figyelmet erre a területre. Nem szabad tehát hagynunk azt, hogy az Ajánlásban megfogalmazott gondolatnak ne legyen folytatása. Hallatni kell a hangunkat, különben ismét minden változatlan marad!!

Nagyon szeretnék mindenkit lelkesíteni, mert azt érzem, hogy az utolsó gyűlésünk óta nem tettünk az ügy érdekében semmit! Tudom, és a magam életében is látom, hogy teljesen lekötnek a napi teendők, s gondolom, hasonlóan vagytok ezzel Ti is. A novemberi összejövetelünkkor rendkívül lelkesnek és tevékenynek értékeltem a munkánkat. Elhangzottak remek ötletek, javaslatok és ígéretek sokak részéről. Sajnos, ezekből nem lett semmi konkrétum. Tudom, hogy ebben én is hibás vagyok, mert semmilyen úton nem biztattalak Benneteket az aktív cselekvésre. Jómagam sem tettem le az asztalra konkrétumokat.

Ezek után fel kell tennem a kérdést: hogyan fog elkészülni a tervbe vett napközis alapprogram?! Magam részéről nem szeretném feladni a reményt ezzel kapcsolatban. Ezért az összejövetelünk második napirendi pontjaként a program kidolgozásának további lépéseiről kell érdemi munkát folytatnunk. Próbáljuk meg együtt felépíteni ennek a  pontos teendőit! Mindenkit biztatok magammal együtt, hogy gondoljuk át az ezzel kapcsolatos feladatokat , és hozzunk minél hatékonyabb ötleteket, hogy megindulhassunk  a program kidolgozásának konkrét útján! A harmadik napirendi pontként pedig a szakosztály hatékony működésével kapcsolatos  tennivalókat javaslom megtárgyalni. Ezt a jövőre nézve tartom nagyon fontosnak.

Nem  lehet úgy eredményes munkát folytatni, ha nincs meg hozzá a kellő létszám és az aktivitás. Mindnyájunknak el kell gondolkozni azon, hogy milyen változtatásokat vigyünk végbe a hatékonyabb működés érdekében. Várom mindenki ötletét az utolsó napirendi pontban felsorolt témák megtárgyalásához.Remélem, hogy a levelemben őszintén feltárt problémák nem riasztottak el senkit sem  a szakosztályi munkában való további részvételtől. A célom mindenképpen a szakosztály jövőjének felépítése egy biztos alapra, amely képes a napközi ügyét  hatékonyan képviselni a magyar közoktatásügyben.

Ebben a reményben bízva várlak Benneteket a közös munkára!

Kérem, hogy a jelzett elérhetőségeim bármelyikén jelezzetek vissza, hogy tudtok-e jönni, és a szakosztályban számíthatok-e az aktív részvételetekre! A jövőt illetően és az  eredményes munkavégzésünk érdekében nagyon fontos információ lenne nekem. 

Budapest, 2009. április 16..                                                                     

Tisztelettel:

 Isépy ária                                                                                                                                   

szakosztályi elnök  

 Elérhetőségeim: e-mail: isepy.maria@chello.hu    

 Otthoni: 1141 Budapest, Mogyoródi út 76. II/1.                                

 Mobil: 06 30 428- 6
3- 05