A 2016. évi munkatervet részben sikerült teljesítenünk.
Február 18-án volt a szakosztály első taggyűlése, majd december 2-án a második. A második taggyűlésen hozott határozat értelmében a szakosztály 2017-től évente csak egy taggyűlést köteles tartani.
A szakosztály 2016 novemberében ünnepelte fennállásának második évfordulóját. A decemberi taggyűlésen a vezetőséget a 2017-2018-as időszakra újraválasztotta a tagság. dr. Suhajda Csilla Judit lemondott a szakmai küldött szerepéről, így a közgyűlés Dr. Fazakas Idát, az egri Eszterházy Károly Egyetem docensét választotta meg új szakmai küldöttnek. A taggyűlés határozata értelmében a vezetőség tagjai mellett ő lett a szakosztály negyedik küldötte is. A taggyűlésen belépettekkel együtt a szakosztály létszáma 33 fő regisztrált tag és 2 szakmai tag. Emellett kb. 20 fő kér értesítést a szakosztályi hírekről, eseményekről.
2016. december 2-án került sor a szakosztály szakmai műhelyére, ahol az iskolai pályaorientáció és a tankönyvek, pályaorientációs eszközök kapcsolódása volt a téma. A rendezvényre a tagságon és az érdeklődőkön kívül az MPT érintett szakosztályainak, a tankerületeknek (és rajtuk keresztül az iskoláknak, szakszolgálatoknak) is küldtünk meghívót. A rendezvényen 27 fő vett részt: tanárok, kollégiumi nevelő, szakszolgálati dolgozók. Előadást tartott Hegyi-Halmos Nóra, a műhelyekben az Artemisszió Alapítvány Digitális Életpálya Térképével, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. Dobbantó programjának pályaorientációs elemeivel és Ráhangolás programjával, valamint az Eszterházy Egyetem pályaorientáció társasjátékaival ismerkedhettünk meg.
A szakosztály javaslatot készített a digitális oktatási stratégiához, és állásfoglalást fogadott el az új NAT és a pályaorientáció elvi kapcsolódásáról, amely felkerült az MPT dokumentumai közé, megjelent a Munkaügyi Szemle on-line folyóiratban, és levélben elküldtük Csépe Valériának, a NAT-tal foglalkozó munkabizottság elnökének.
Részt vettünk a Társaság 125. éves ünnepi rendezvényein, külön posztert készítettünk a jubileumi évet záró 2016. novemberi rendezvényre, és a pályaválasztás fogalmának változásairól írt cikk bekerült a jubileumi kötetbe. Meghívásra részt vettünk a Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály konferenciáján, az itt elhangzott előadások bekerültek a rendezvény kiadványába.
Továbbra is hasznosítjuk az IAEVG és az ICCDPP munkáiból származó eredményeket, elnökünk a szakosztály képviseletében részt vett az IAEVG madridi konferenciáján. A konferencia összefoglalóját megjelentettük az MPT honlapján, valamint a Munkaügyi Szemle on-line folyóiratban.
2017-re húzódik át a pályaorientációs fogalomtár további szerkesztése és megjelentetése, valamint az LLG.hu honlap kialakítása.
2016. december 11.
MPT POSZ Vezetősége
A szakosztály munkája során 2016-ban publikált cikkek, állásfoglalások felsorolása
A pályaorientációs munka sajátosságai a szakképzésben tanulási zavarral küzdő tanulók körében
In: Mudri Zsuzsa (szerk.)
Gyermek 3D-ben – Tanulási zavarral a szakképzésben. 166 p.
Konferencia helye, ideje: Budapest Budapest: Magyar Pedagógiai Társaság, 2016. pp. 62-81.
(ISBN:978-963-7123-46-7)
Kenderfi Miklós, Kenderfi Szonja
Pályaorientáció lehetőségei a szakképzésben
In: Mudri Zsuzsa (szerk.)
Gyermek 3D-ben – Tanulási zavarral a szakképzésben. 166 p.
Konferencia helye, ideje: Budapest Budapest: Magyar Pedagógiai Társaság, 2016. pp. 82-87.
(ISBN:978-963-7123-46-7)
Borbély-Pecze Tibor Bors
Trencsényi László (szerk.)
A pályaválasztás fogalmának változásai Magyarországon
Budapest: Magyar Pedagógiai Társaság, 2016. 11 p.
MÉLTÓN A 125 ÉVHEZ – Tanulmánykötet a Magyar Pedagógiai Társaság jubileumára MAGYAR PEDAGÓGIAI TÁRSASÁG
A Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának állásfoglalása a NAT felülvizsgálata kapcsán 2016-2017, Munkaügyi Szemle on-line
Borbély-Pecze Tibor Bors
Társadalmi méltányosság támogatása a pályatanácsadás gyakorlatán keresztül, IAEVG konferencia beszámoló, Madrid 2016 http://munkaugyiszemle.hu/tarsadalmi-meltanyossag-tamogatasa-palyatanacsadas-gyakorlatan-keresztul Munkaügyi Szemle on-line 2016. november