MPT Szakmai Kollégium 2019. november 18.

Összefoglaló
a Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiuma
2019. november 18-i munkájáról
Az Alapszabály szerint összehívott ülésen a Kollégium harminc tagja vett részt.
A megjelentek kézhez kapták a tavaszi (március 19-i) munka kiegészített, kötetbe foglalt anyagát. A Táncsics Alapítvány támogatásával megjelent kötet Az állam és a nevelési-oktatási intézmények címmel jelent meg.
Fábry Béla, az ülés levezető elnöke köszöntötte az előadót, Csányi Vilmos akadémikust. Emlékeztetett arra, hogy napjaink égető kérdésévé vált az ember és a természet viszonya. Utalt a közelmúlt és napjaink természeti katasztrófáira, felhívva a figyelmet arra, hogy e kérdésről a nevelésügy munkásainak felelősen kell tájékozódniuk, és azon túl, hogy meg kell találniuk a cselekvés adekvát formáit, munkájuk során a felnövekvő generációkat is fel kell készíteni a felelős cselekvésre.
Csányi professzor nagyívű előadásában a hiedelemalkotás és tanulás folyamatait mutatta be humánetológiai-evolúciós szempontokból. A gondolkodás – beszéd – hiedelemalkotás folyamatát a valóság és annak az emberi visszatükrözése szempontjából elemezte, majd a folyamat vázolása után szólt a szervezetek alkotta hiedelmekről, hiedelemrendszerekről, s ennek során jutott el a napjaink emberét körülvevő hiedelem-káoszig. Elemzése során, majd kérdésre válaszolva élesen megkülönböztette a szervezet – a szervezetben együttműködő emberek – és a közösség – a közösséget alkotó emberek – fogalmát, kiemelve a csoporthoz tartozás hűségének jelentőségét, illetve jellemezte az „egyszemélyes közösség” jelenségét, következményeit. Az előadást követően kérdést intézett az előadóhoz Zsadányi László, Sándor Ildikó és Ercse Kriszta, melyekre Csányi professzor készséggel, a gondolkodás – előadásában használt kifejezésével, a hiedelemalkotás – új távlatait nyitva válaszolt.
Társaságunk történetében első ízben éltünk a Szakmai Kollégium munkájának interneten keresztüli direkt követési lehetőségével. Ez az ELTE PPK támogatásával történhetett, melyet ezúton is köszönünk. Az előadás szerkesztett videó-anyaga itt tölthető le: Download link
https://wetransfer.com/downloads/129ff7335d14386a91cebd0ac2fb1edb20191119172424/e578e4a291d262ac7bbe5374dda101f120191119172424/193f4f
Az összefoglalót Trencsényi László készítette.
Nem érhető el leírás a fényképhez.
A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember
A képen a következők lehetnek: 1 személy, cipők, nappali, asztal és belső tér
A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember