Munkaterv 2020

A Magyar Pedagógiai Társaság
Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztályának
2020. évi munkaterve

Szakosztályunk eddigi tevékenységi formáinak folytatását tervezi. Továbbra
is küldetésünknek tekintjük a diszlexiás és egyéb tanulási zavarral vagy
nehézséggel élő gyermekek támogatását az iskolai helytállásban és a
társadalomba való beilleszkedésben. Figyelemmel kísérjük a diszlexiával és
más tanulási zavarral élő tanulók helyzetét mind a köz- és felsőoktatásban,
mind a szakképzésben. Az esetlegesen tapasztalt problémák, anomáliák és
veszélyek esetén megkeressük az illetékeseket, kutatjuk a megoldásokat és
tájékoztatást adunk az érintettek számára. Különösen érzékenyen figyeljük a
szakképzés aktuális átalakításával járó következményeket.
Folyamatban van FOF2019 pályázatunk megvalósítása. Ennek keretében
négy alkalommal tartunk 30 órás tanfolyamot az év első hónapjaiban:
egyszer-egyszer Miskolcon és Győrben, kétszer Budapesten. A pedagógusok
(tanárok) számára összeállított képzés címe: „Tanulási zavar a
kamaszkorban”. A megvalósításban résztvevő tagjaink: Mészárosné C. Szabó
Edit, Paveszka Dóra és Turcsik Katalin.
Egyéb szakmai programot, rendezvényt nem tervezünk az évre.
2019. október 25-én tartott „DISZ 25 – Diszlexia, Intergráció, Szakértelem”
című rendezvényünkről egy 25 oldalas mellékletben számolunk be, az
Öveges József Középiskola évkönyvében.
Tagságunk nagyobb tagdíjfizetési arányát a tagok többszöri személyes és emailen keresztüli megkeresésétől reméljük.
Tervezzük szakosztályunk létszámának bővítését a különböző pedagógia és
gyógypedagógia szakos hallgatók felé.
Nyilvánossággal kapcsolatos kommunikációnkban nem tervezünk változást.
2020. január 24.
Turcsik Katalin
szakosztályi elnök