A 2013 május 24-iki küldöttgyűlésre készülődés ciklusában Gidáné Orsós Erzsébet (Pécs) lemondásáról nyilatkozott. A szakosztálynak legutóbb megválasztott elnökeként úgy vélte jelenlegi (munkaügyi és emberi) helyzetében a feladatot lelkiismerete szerint nem tudja vállalni, infrastrukturális hozzáférése minimális.
Így már nem tudta megszervezni a szakosztály utolsó közéleti eseményén elhangzott meghívás nyomán Kishegyi Simon tagtársunk látogatását sem Nemesnádudvarra.
Az alapszabály szerint ilyen esetben az Elnökség vonja magához a szervezői hatáskört.
2013. május 8-ra a szakosztályi ülést szabályszerűen összehívtuk.
Szomorúan értesültünk arról, hogy Meláth Ferenc tanár úr nem vállal több feladatot a szakosztályban, s még szomorúbban, hogy végleg elvesztettük Rusz Boriszlávné kolléganőt. Emlékét megőrizni kötelességünk.
A meghívóra Kissné Köles Erika (Szentgotthárd) és Királyné Krizsán Ágnes (Miskolc) válaszolt jelenléttel. Az ügyvezető elnök vezette ülésen elhangzott, hogy a valamikor, még Drahos Ágoston nevével fémjelzett időszakban a szakosztály nagyon fontos szerepet töltött be a társaságban, s voltak kísérletek a társaság keretei közt a nemzetiségi nevelés szakmai érdekképviseletére (Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos hivatali idejében fontos rendezvények előadója volt, emlékezetes volt legutóbb Furmann Imre emlékére szervezett pécsi összejövetel is. A jelenlévők hangsúlyozták: különösen napjaink veszélyeztetett viszonyai közepette rossz üzenete lenne a szakosztály feloszlásának. (Tudomásul vették, hogy az alapszabály 10 fős minimális tagságot ír elő.). A nyilvántartásban jelenleg 24 fő szerepel, köztük 6 fő fizetett tagdíjat 2013-re is.
Mindezek után a jelenvoltak úgy határoztak, hogy kérik a küldöttgyűlést, ne mondja ki a feloszlatást május 24-én, adjon a szakosztálynak egy év türelmi időt. Kissné Köles Erika és Királyné Krizsán Ágnes a küldetés fontosságának ismeretében vállalták, hogy – élvezve az elnökség, személyesen az ügyvezető elnök kiemelt figyelmét – az elkövetkező évben szervezőként megkísérlik a szakosztály újjáélesztését.
A nyári időszakot a régi tagok megkeresésével – ld. e levél – , s újak toborzásával töltik.
Szeptemberben összegeznénk a tapasztalatokat.
Októberben a fővárosban (pl. a Szlovák Iskolában?) szakmai programot szerveznénk, később akár Simon bácsi meghívásának is megpróbálnánk eleget tenni.
Reményekkel, elszánással telve ért véget a megbeszélés.
Lejegyezte: Trencsényi László ügyvezető elnök
Első körön e levél címzettjeit kérjük, nyilatkozzanak szándékaikról.