Ádám György Érdemérmet adományoz a Magyar Pedagógiai Társaság Orosházi Katalin tanárnőnek, az MPT régi, hűséges és aktív tagjának.
A kolléganő elsőgenerációs értelmiségi, jó iskolái, kiváló tanárai vonzották a pedagóguspályára. Képesítés nélküli tanárként kezdte, itt találkozott a tanyai gyerekvilág irgalmatlan nehézségeivel. Majd a szlovák határ melletti faluban, Rajkán tanított, vállalta a falusi “kulturális mindenes” szerepét. A rajkai kisiskolában bekapcsolódott az úttörőmozgalomba, vándortáborokat, ifjúsági klubot szervezett. E tapasztalatokkal is gazdagodva érkezett Budapestre, ahol a jónevű Németvölgyi úti Iskolában dolgozott majd egy évtizedig. Ezt követően a Fővárosi Iskolaszanatórium elkötelezett tanára lett, nyugdíjazásáig itt dolgozott.
Munkája során a mindennapi iskolába járásban akadályozott, tartósan beteg, vagy kórházban, gyógykezelésen lévő gyerekek sorsa foglalkoztatta. Kórházpedagógusi munkáját különböző egészségügyi intézményekben végezte, ahol ilyen gyerekek iskolázásának érdekében tevékenykedett. „Az Orvosi Rehabilitációs Intézetben, majd a Szent László Kórházban a gerincferdüléses, a négyvégtag-sérült, a szexuális abúzust átéltektől az elhanyagolt, diszfunkciós gyerekekekig megannyi sorssal találkozhattam” – számolt be munkájáról. Számára mindig is fontos volt, hogy szakmai tevékenységét magas színvonalon végezze.
Amikor pécsi kezdeményezésre megalakult a Kórházpedagógusok Egyesülete, aktívan bekapcsolódott a munkába. Nehéz feladatot vállaltak, hiszen a kórházpedagógusok országszerte szétszórtan dolgoztak. Az egyesület összefogta e szakembereket, pályázatokkal és alapítványi támogatásokkal segítette a tartósan beteg gyermekek oktatását. Az Egyesület a kezdetektől tagja volt az Európai Kórházpedagógusok Szövetségének (HOPE – Hospital Organisation of Pedagogues in Europe). Németországban hagyományosan jól működött a kórházpedagógia. Kati a tübingeni kórház vezető kórházpedagógusának hazai kurzusán gazdagította tudását. Nem rajta múlott, hogy az egyesület munkája majd másfél évtized után abbamaradt. Ő ezután is következetesen – immár a gyermeki jogokra hivatkozva – képviselte az ügyet. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság vállalta a közbenjárást az állampolgári jogok biztosánál, vizsgálja ki, miért nem biztosítottak a gyermekek iskolázáshoz fűződő jogai az egészségügyi intézményekben, kórházakban. Ez az elkötelezettség kötötte a Magyar Pedagógiai Társasághoz, ennek Korczak nevével összefonódott gyermekvédelmi műhelyéhez. Néha donquijote-i harcnak élte meg, hogy sem a pedagógusképzésben nem kaptak kellő súlyt a gyermekvédelmi-gyermekjogi ismeretek, sem a gyakorlatban nem valósult meg a jogszabályok kellő ellenőrzése.
A Magyar Pedagógiai Társaságban is következetesen képviselte a kórházpedagógusi szemléletmódot, küzdött a kórházba került, ott hosszasabb kezelésen áteső gyermekek jogainak érvényesítéséért. A Társaság más feladataiból is kivette részét, más szakosztályok programjainak is hűséges látogatója volt. A szakosztály programjaihoz konstruktív javaslataival mindig hozzájárult.