VÉLEMÉNY ÉS JAVASLAT
a NEFMI honlapján 2010. dec. 4-én megjelent
Közoktatási törvény és A pedagógusok életpálya-modellje
törvénykoncepciókkal kapcsolatban
az alapfokú zene- és művészeti iskolák szemszögéből
A törvénytervezetek koncepciójával kapcsolatban egységesen kell megállapítani, hogy pozitívan helyezi előtérbe az oktatás – nevelés legfontosabb feladatait. Átlátható, a közoktatás minden területére kiterjedő koherens magatartásformát szeretne bevezetni az oktatásban érintettekre. Sok esetben új, vagy már régen használt – de az elmúlt 15-20 évben elfeledett, vagy háttérbe szorult – tevékenységet helyez vissza vagy emel be a közoktatási intézmények működésébe.
A törvénytervezetek koncepciójából jól kitűnik, hogy több átfogó az egész oktatást behálózó jogszabályi háló elkészítésének első koncepcióit látjuk. Szükségesnek látszana, a konzisztensen működő további szabályozók vázlatos tartalmi ismerete, a koncepciók véleményezésének teljeskörű kialakításához. Mivel így könnyen előfordulhat, hogy a feltett kérdések és javaslatok már oka fogyottakká válhatnak egy-egy következő jogszabály tervezet ismeretében.
Az alábbiakban az alapfokú művészetoktatással kapcsolatos (zene- és művészeti iskolák) véleményt és javaslatokat összegezzük a KT-re vonatkozóan:
egyetértünk
- az érték orientált, szabályozott, a közoktatás egészét átfogó, ellenőrzött, a pedagógus és az iskolai ethosz minőségi munkáját motiváló, megbecsülő koncepció kialakításával.
- az alapfokú művészetoktatási intézménynek a közoktatásban elhelyezett szerepével, az oktatási nevelési feladataival, céljaival
KÉRDÉSEK ILL. JAVASLATOK A KT KONCEPCIÓ EGYES FEJEZETEIHEZ
ALAPELVEK
- mit jelent a szektorsemlegesség?
- a gyermeknek továbbra is joga marad képességeinek, készségeinek fejlesztése érdekében részt venni az alapfokú művészetoktatásban? (1993.évi LXXIX.trv. 10§ 3A) a tervezetben nem látható.
A TRV. ÚJ VONÁSAI
- elismeri az intézmények szakmai önállóságát, ugyanakkor nagyobb állami szerepvállalást tart szükségesnek a finanszírozásban.
A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK
- az alapfokú művészetoktatás a zene és művészeti iskolákban folyó oktató nevelő munka tartalmi meghatározása. a szöveg elején a középfokú iskola megnevezéséhez hasonlóan kellene a zene- és művészeti iskolákat is megjeleníteni. szöveg javaslat: az alapfokú művészetoktatási intézmény, amely zeneiskola, zene-és művészeti iskola, és művészeti iskola formájában működhet.
ÁLTALÁNOS ISKOLA
- az alsó tagozat feladata az alapvető kompetenciák életkornak megfelelő fejlesztése, meghatározott ismeretek tanítása, a mindennapos testmozgás, az érzelmi fejlesztés!
ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ZENE- ÉS MŰVÉSZETI ISKOLÁK
- az alapfokú művészetoktatás, mely a zeneiskolák és művészeti iskolák keretében folyik nem kiegészítése az iskolai művészeti nevelésnek, hanem a művészi kifejező készséget megalapozó iskolarendszerű nevelés!
- a zeneiskolák és művészeti iskolák nevelési feladata a harmonikus személyiség fejlesztése (nem egyéniség!)
- tisztázandó és nem ismerve az új térítési és tandíj jogszabály koncepcióját értelmezhetetlen is a jelképes térítési díj. (a 2011. évi költségvetési trv. a 1993. évi LXXIX.trv. 117§ -ában átalakítja térítési díj fizetési %-kat, megemelve NAGYMÉRTÉKBEN A FELSŐ HATÁRT.)
KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÁSA, MŰKÖDÉSE ÉS VEZETÉSE
· megkívánja-e szüntetni azt a jogát a pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézménynek, hogy a gyakorló iskolai feladatait közoktatási megállapodással láttassa el egy közoktatási intézménnyel?
· az alapító okiratban az alapfokú művészetoktatási intézménynél elegendő a tanszak vagy a tanított tárgyakat is fel kell tüntetni?
· a munkaközösség vezető legfeljebb két ciklusra való megbízása azt jelzi, hogy a ped. életpálya modell szerint a mestertanár már ne vállaljon ilyen feladatot? Melyik cikl
usról van szó? Az öt éves vezetőiről, vagy az életpályamodell ciklusáról? Ugyanez vonatkozik a magasabb vezetőkre?! (Ld.: következő)
· a legtöbb (önkormányzati fenntartású intézmények 90%-a) nem önállló gazdálkodó! így nincs gazdasági vezetője. Miért tartja fontosnak, hogy az iskola vezetőségét így meghatározza?
· intézményvezető kinevezése, óraszáma:
*a több alkalommal meghosszabbítható vezetői megbízást támogatjuk.
*miért tartja fontosnak, hogy a tanulói létszám 1/3 legyen az igazgató kötelező óraszámának alapja?
*miért szükséges a pedagógus kamara véleménye?
HELYI TANTERV
· a zeneművészeti ágban nem szükséges a 10%-nyi szabadon választható tananyag tartalom meghatározása a helyi tantervbe.
VIZSGARENDSZER
ÉRETTSÉGI VIZSGA
· az emeltszíntű vizsgák minőségi változásának bevezetése elegendő terhelést jelent a tanulóknak. Felesleges a 6 tantárgy.
· milyen 60 órás társadalmi tevékenységhez köti a vizsga letételének lehetőségét?
TEHETSÉGGONDOZÁS
· a zene- és művészeti iskolák tehetséggondozó iskolák, munkájukban a tehetség kutatása és gondozása kiemelt szerepet játszik.
· hogyan képzeli el a szakképzett tehetségkoordináló pedagógus alkalmazását és végzettségének biztosítását intézményenként.
A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY SZEREPLŐI ÉS PARTNEREI
· diákigazolvány – térítés ellenében? (külön jogszabály)
· a tanuló felvételéről az intézmény igazgatója dönt. (tagiskola vezetője nem dönthet)
· hátrányt jelent-e az iskolának – valamilyen szempontból – ha a szülő kérésére magántanulói jogállást engedélyez a tanulónak? A magántanuló és a vendégtanuló a szülői igény, tehetség fejlesztése-kibontakoztatása érdekében végzett feladatát a jelenlegi törvény normatívával nem támogatja. Nem jár! A koncepció?? (Mert ha így marad, akkor mi teher marad a lehetőség.)
DIÁKÖNKORMÁNYZAT, DIÁKKÉPVISELET
· a DÖK munkáját segítő tanár eddig pótlékban részesült. ez megmarad? (Kjt Vhr-e rendezi, nem a Közokt. tv.)
· miért csak 4 évre nevezhető? ezt a feladatot mindig a Ped. I. pályán tartózkodó kapja?
ALKALMAZÁS FELTÉTELEI
· KÉRJÜK TÖRÖLNI: A SZAKIRÁNYÚ TANÍTÓI VÉGZETTSÉGET! NEM ÉRTEK EGYET, NE TÖRTÖLJÜK!!!! EDDIG KÜZDÖTTÜNK A PÁLYÁN MARADÁS ÉRDEKÉBEN, KIFEJEZETTEN A SZÍN-BÁBMŰVÉSZETI TEREÜLETÉRT. ELENYÉSZŐ LÉTSZÁM, MÁS MŰVÉSZETI ÁGBAN AMÚGY SEM ALKALMAZHATÓ.
· A TECHNIKAI LÉTSZÁM KERETÉBEN ALKALMAZOTTAKNAK IS KELL LEGYEN SZAKIRÁNYÚ VÉGZETTSÉGE! (rendszergazda, iskolatitkár, gazdasági vezető!, gazdasági ügyintéző, úszómester, stb.)
PEDAGÓGUS JOGA
· alkotói szabadság, támogatás mellett! – ellentmond, ill. tisztázatlan a Pedagógus életpálya modellben megfogalmazott fizetésnélküli szabadsággal.
PEDAGÓGUSOK LÉTSZÁMA
· NEM AKART VAGY NEM TUDOTT SZÁMOLNI A ZENE ÉS MŰVÉSZETI ISKOLÁK ÓRAKERETÉVEL?
KÖTELEZŐ GYAKORLATI: HETI 2X30/1
KÖTELEZŐ ELMÉLETI: HETI 2X45/2/CSOP.
SZABADON TERVEZHETŐ: HETI 2-4 (EGYÉNI VAGY CSOPORT)
ÖSSZES FINANSZÍROZANDÓ HETI 6-8 ÓRA
AZAZ: TANULÓI LÉTSZÁM X1.4ÓRA/HÉT : 20 ÓRA/TANÁR = TANÁRI LÉTSZÁM
SOKSZOR VÉGEZTEM HASONLÓ SZÁMÍTÁST, AZ 1,4 ÓRAS/HÉT SZERINTEM SOK. JÓVAL TÖBB, MINT MOST AZ ÁTLAG. AZ 1,2-T JAVASLOM.
PÉLDA:
Hangszeres tanár: növendékek száma: „A”tagozatos: 16 növ. = 16 óra
„B” tagozatos növ.: 2 = 3 óra. Kamarazene: 1 csop., = 1 óra összesen: 18 növ. + 1 kamara = 20 óra.
Szolfézs tanár: 10 csop. = 20 óra (Nincs változás.) Átlagos csop. létszámmal ez min. 80 növendék.
Tanári létszám meghatározása zeneiskolában: összlétszám 250 tanuló
– előképzős (csak szolfézsra járó): 25 tanuló (10%) = 2 csop., 4 óra/hét
– főtárgyas (benne az ek főtárgyas is): 225 tanuló, ebből ~10% „B”-s … (Nem szokott ennyire sok lenni…)
Főtárgy órák száma: „A” = 200 tanuló, 200 óra
„B” = 25 tanuló, 37,5 óra (3 csop)
– Főtárgyhoz kapcsolódó csoportos óra (tegyük fel, mindenki jár, kb10-es átlaglétszámmal) csoportos kötelező tárgyak: 23 csoport/46 óra hetente
– Kamarazene, zenekar, kórus, stb.: 5% = 12 óra
– Órakedvezmények (nagyvonalúan számolva): ig.: 10 ó, ig. h. 8, tanszakvez. (4 fő) : 4 ó, DÖK segítő: 1, KT (elnök és tagok): 7 ó, összesen: 30 óra kedvezmény/hét
– Összes szükséges óra 250 zeneiskolai tanulóra (a fenti példa szerint).
296 óra. Egy tanulóra számított átlagos tanítási óra: 1,184 óra!!!
PEDAGÓGUS KAMARA
· hogyan képzeli el? a zene- és művészeti iskolai területen több mint tízezer tanár dolgozik az alap- középfokon. Egy pedagógus kamarát hív életre, melyben szekciónként működnek majd az egyes szakma területek?
· létezik pedagógus etikai kódex. mivel kell még többet meghatározni a kamarának?
ORSZÁGOS SZAKMAI ELLENŐRZÉS
· az országos szakmai ellenőrzés kiterjesztése, megszevezése a zene- és művészeti iskolák szakmai ellenőrzésében működő MINŐSÍTŐ TESTÜLET munkájának megszüntetését indukálja. Nem látható, hogy a 3/2002 OM rendelet tartalmával a jövőben mit kíván tenni az irányítás? Én bizony ebben a formában megszüntetném!
TÖRVÉNYHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK
· a terület tartalmi működését szabályozó jogszabály – 27/1998 (VI.8.)MKM rendelet módosítását most készítette el az irányítás. miért lesz a miniszteri rendeletből korm.rend.? tervezi az újabb változtatást a más szintű jogszabály kiadásával?
*ELSŐFOKÚ JOGORVOSLATI ELJÁRÁSBAN KIHEZ FORDULHATNAK AZ ISKOLA- HASZNÁLÓK? a fenntartótól miért vesz el minden ilyen jellegű jogosítványt? felszámolja az önkormányzatok oktatási osztályait? Szerintem nem erről szól….
*A finanszírozásban az átlagbér nem fogja lefedni a valós bérköltséget. Ezért szükségesnek látszik meghatározni
a) a bérkiegészítés kötelező minimumát
b) a dologi kiadások tervezett rendjét
*teljesen érthetetlennek látszik, hogy az az okta
tási trv. tervezet, ahol az oktatás ingyenes közszolgáltatás, miért hagyja változatlanul az előző trv. – nek a nem önkormányzati fenntartású iskolákra vonatkozó rendelkezéséit? szükségesnek látszik a különböző iskolák feladatainak pontos meghatározása és finanszírozásuk hatékony szétválasztása.
Budapest, 2010. december 10. Magyar Marg