A péceli Csökmei Kör tisztelettel meghívja Önt 2012. évi
„A szülők nevelése”című konferenciájára.
A konferencia napjai: 2012. október 13.-14.-e (szombat, vasárnap).
Helyszíne: a Péceli Református Egyházközség gyülekezeti háza (2119 Pécel, Kálvin tér 2.).
A „szülők nevelése”kifejezés kétféleképpen is értelmezhető. Érthetjük úgy is, hogy a szülők nevelik a gyermekeket, s a szülői ház nevelése nélkül az intézményes-iskolai nevelés nagyon nehezen boldogul. Másrészt azonban úgy is, hogy szülővé sem magától válik az ember, saját családja, szűkebb és tágabb társadalmi környezete neveli azzá, s besegíthet ebbe az iskola is a maga módján. Manapság – jól láthatóan – a szülővé nevelődés hagyományos módja szenvedett-szenved el egyre nagyobb defektusokat. Az eredmény: „neveletlen szülők neveletlen gyermekei” egyre nagyobb számban teszik kétségessé magát az intézményes nevelést is. Konferenciánk arra keresi a választ: miként lehetne tudatosan helyreállítani a szülővé formálódás folyamatát akként, hogy az érintettek ne autonómiájuk sérelmeként, hanem partneri segítségként éljék meg mindezt? S milyen inspirációt meríthetünk ehhez Karácsony Sándor, a XX. század magyar neveléstudománya egyik legjelentősebb alkotójának ma is friss és aktuális pedagógiai eszméiből?
Program:
2012. október 13.-a (szombat):
9 óra 45: a konferencia megnyitása.
10 órától előadások:
Pál Ferenc római katolikus lelkipásztor: A család mentálhigiénés funkciói;
Dr. Tamás Márta népjóléti irodavezető (Gödöllő Város Önkormányzata):
A szülőnek joga és kötelessége a nevelés
12 órától ebédszünet
12 óra 45-től vita, korreferátumok a konferencia tárgyához kapcsolódóan.
2012. október 14.-e (vasárnap):
10 órától előadások:
Dr. Farkas Péter családpolitikai igazgató (Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet): A családi nevelés alapvető feladatai;
Székely András, a „Három királyfi, három királylány” mozgalom vezetője: „Mélyvíz, nemcsak úszóknak – mit tanítsunk gyermekeinknek?”
12 órától ebédszünet
12 óra 45-től vita, a Csökmei Kör fölkért előadóinak korreferátumai Karácsony Sándornak a nevelés familiaritására vonatkozó nézeteiről.
Előreláthatólag 14 órától a Csökmei Kör rövid közgyűlése.
Tudnivalók:
A büfében pogácsa és tea.
Ebédelési lehetőség a Club 11 – Kastély vendéglőben (Maglódi út 12. sz., a színhelytől 3 perc gyalog).
Közlekedés: a Keleti pályaudvarról azok a hatvani és gödöllői vonatok, amelyek Pécelen megállnak, szombaton és vasárnap minden órában óra harmincötkor indulnak, a villanytáblán írják ki, melyik vágányról. Pécelen az állomás előtt van a 169 E jelű busz megállója, a Gyülekezeti Ház a második megálló a helyi végállomás felé (a református templomnál). A 169 E gyorsjáratként kijön Pécelre, a református templomnál kell leszállni. Autóval a Kerepesi út – vásárváros – Éles-sarok – Kőbányai út – Rákoskeresztúr – Pécel útvonalat ajánljuk, vagy az M nullást a péceli lehajtóig. Pécelen az ABC és Penny Áruházaknál lévő körforgalomból az első kijáróból jobbra fölfelé érhető el a református templom.
A konferencia alatt hozzáférhetőek Karácsony Sándor 1990 óta körünk által újra megjelentetett művei, köztük legújabb kiadványunk: Karácsony Sándor Nyugati világnézetünk felemás igában című könyvének harmadik kiadása is.
Információ: Heltai Miklós, 2119 Pécel, Korányi u.14.,
tel.: 06-28-788 940, vagy: 30-2141963,
email: heltai.miklos@digikabel.hu
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.