Július 21-én hunyt el dr. Deák Zsuzsa egyetemi oktató, aki a nyolcvanas években tagja volt az MPT Elnökségének. Az alábbiakban Deák László és Váradi László végső búcsúszavait idézzük.
Deák László búcsúszavai
Köszöntöm Dr. Deák Zsuzsanna utolsó útjára megjelent gyászolókat. Hallgassuk meg Kosztolányi Dezső Halotti beszéd versét Latinovits Zoltán előadásában.
Kedves egybegyűltek: 1947 nyarán a Palatinus Strandfürdő füvén két pokróc közel egymáshoz került. Az egyiken Deák László Emil, a másikon Morvay Zsuzsanna feküdt. Decemberben összeházasodtak és egy évre rá Karácsony másnapján Deák Gyula és Fűzéry Emma kilenc gyere közül a harmadiknak Morvay József és Bauer Berta egy szem lányuknak megszületet kislányuk Zsuzsanna. Az első otthonukat Siményi Miklósék biztosították a zuglói Bosnyák utcai alagsori lakásban. Ezekben az években odaadóan figyelte Zsuzsa anyuka felolvasásait, melyek a klasszikus meséktől, a költőink verseskötetein át, szinte minden irodalmi műből volt válogatva.
1955-ben, a XIII. kerületi Sziget utcai általános iskolában kezdte meg tanulmányait. 1956-ban Miklós és Erzsi hosszú évekre elutaztak, a szülőkkel a Pozsonyi úti lakásba költöztek. A nagyszobák ablakai egy benzinkútra néztek, és az 56-os lövöldözések idején a kisszobába húzódtak. Bözsi nagymama 57-ben költözött hozzájuk, majd 58-ban érkezett meg Öcsi. Zsuzsa a kis testvérét első perctől fiaként kezelte és anyukának mindenben besegített. Ha kellett pelenkázta, etette és később tanulni is segítette. Az általános iskola után 1963-tól 67-ig a Kossuth Zsuzsa Gimnázium lett Zsuzsa második otthona. Az általános iskolában úttörő, majd a középiskolában KISZ tag lett. Ezekből az egyesületi szabályokból élete végéig megtartotta azokat az eszméket, hogy a legjobb emberi tulajdonságokat fejleszteni kell; a munkát szeresse; a szülőket és nevelőket, a dolgozókat tisztelje. A középiskolai tanulmányok mellett iskolai kultúrosként, érdekvédelmi felelősként és szervező titkárként olyan feladatokat látott el, amelyekkel nem csak osztálytársai, hanem az egész iskola elismerését és szeretetét elérte. A 2007-es, 40 éves osztálytalálkozó szervezésében és az osztálytársak adatainak összeírásában szíve, lelke benne volt.
A szülők nyaranként a balatoni vállalati üdülőkben szereztek beutalókat a család pihenése számára. Mind Földváron, mind pedig Szárszón felejthetetlen kanaszta és römi partik folytak. A párok cserélődtek, Apja-lánya küzdött Anya-fia ellen, majd gyerekek-szülők párbajoztak és persze lányok a fiúk ellen is csatáztak. Volt olyan nyár, hogy kétszer, vagy háromszor is sikerült a magyar tenger déli hullámaiban megmártózni. Zsuzsa a gyenge tüdejével soha nem mert a mélyvízben úszni. Ezeket a nyári kártyázásokat csak a Pozsonyi lakás kis szobájában zajló ulti partik tudták felülmúlni, amikor a nagybátyák ültek le a zöld posztó mellé. A nagycsalád sok éven át anyu, majd Zsuzsa nyilvántartása miatt jött szinte rendszeresen össze, hogy valakinek a neve napját, vagy szülinapját, házassági évfordulójukat ünnepeljék.
Az érettségi után két évig képesítés nélküli óvónőként dolgozott, ahol a tisztaságra való folyamatos törekvését, a gyerekekkel való gyengéd bánásmódját sajátította el. “Az óvónőnek kezüket és körmüket állandóan tisztán kell tartania, a munka megkezdése előtt és mindannyiszor tisztára kell mosnia, valahányszor olyan műveletet végeztek, amely kezüket beszennyezte.”
1970-től 1975-ig a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult és magyar szakos tanári és pedagógiai szakos előadói oklevelet szerzett. A félévenkénti kurzusokat szinte végig jeles eredménnyel zárta. Ezekben az években Feri nagybátyánk és Erzsi felesége mintha szülei lettek volna, sokat segítettek neki. A sikeres tanuló évek itt sem múltak el plusz feladatok nélkül. A Pszichológiai Diákkör titkára lett és három diákköri dolgozatot írt, melyből kettő kari díjazásban részesült. 1975-től két év alatt esti egyetemen Szociológiai Szakdiplomát szerzett. Zsuzsa 1978-ban német nyelvből, 1980-ban orosz nyelvből középfokú nyelvvizsgát tett le. 1969-től 1978-ig nyaranként Idegenvezetőként dolgozott. A kötelező nevezetességek bemutatásán túl mindig az aktuális kulturális programokkal színesítette a vendégek programjait. Ugyanezt megtette akkor is amikor Ő magyarokat kísért ki külföldre és az út előtt utána járt, hol milyen program van. Néhány év alatt annyira megszerették, hogy a következő években is Őt kérték fel sok-sok külföldi és hazai idegenvezetésre.
Az egyetemi évek után 1975-ben a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskola tanára lett. Ezt követően 1977-ig a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ösztöndíjas gyakornoka. 1977-től 1980-ig a MTA Pedagógiai Kutató Csoport, tudományos segédmunkatársa, majd tudományos munkatársa lett.
Ezen évek alatt 1978-ban szerezte meg egyetemi doktorátusát. 1980 és 1981-ben a Művelődési Minisztérium főelőadója lett.
1981-ben Váradi László hívta át a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetembe, ahol tudományos munkatársként kezdett el dolgozni. 2009-ben betegsége miatt, közös megegyezéssel ment nyugállományba. 1975-ben szülei Csobánkán vásároltak telket, ahova felépült 3 év múlva a kis faház, a nyaraló. Először négyesben, aztán vendégekkel, ismerőssel, rokonnal, az iskola társakkal, a 2000-es évek elején pedig apuval kettesben nyaralt itt sokat Zsuzsa. 1988 májusában Guszti és családja megajándékozták a szülőket Amival. A kis puli két hónap múlva a család legifjabb, nagyon megszeretett tagja lett. 1999-ben, 2003-ban és 2007-ben Zsuzsát itt hagyták, a szívéhez legközelebb álló szerettei. Anyu kérése még az volt,” Öcsi neked kell vigyáznod Zsuzsára”.
Az elmúlt 5 és fél év alatt a Parkinson kór és a csontritkulás miatti gerincműtétek legyengítették Zsuzsát. Több mint 14 hónap volt ez idő alatt kórházakban. Az otthon maradás, a kisszoba biztonsága, a sokat tanultak megerősítette Zsuzsában, hogy megszervezze életét, sokak segítségére számítva.
Barátja, barátnőivé vált gondozói, pszichológusa, a kötöző, a gyógytornász naponta, hetente biztosították a szükséges dolgokat. Sőt ennél sokkal többet tettek hisz megszerették, mert Zsuzsa mindig mindegyikőjükre olyan gondossággal figyelt, mintha családtagjai lettek volna.
Most búcsúzunk Tőled Zsuzsa.
Váradi László búcsúztatója
Tisztelt egybegyűltek! Családtagok, rokonok, házbeliek, barátok, ismerősök, kollégák, Zsuzsához közel állók!
Együtt vagyunk, hogy osztozzunk Zsuzsa családjának mély gyászában, hogy búcsút vegyünk Zsuzsától. A méltó búcsú megszokott velejárója a közös múlt felidézése, az emlékezés. Jómagam a kollégák, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék munkatársainak nevében emlékezem és búcsúzom.
Az imént meghallgattuk, hogyan teltek Zsuzsa fiatal évei, hol, milyen tanulmányokat folytatott, hogyan indult szakmai pályafutása. Ebbe a történetbe kapcsolódik bele 1981-ben a tanszéki munkatársak Zsuzsával nagyjából egyidős első generációja. Egyetlen máig meglévő munkahelyi közösségről van szó, de két munkahelyről. Ebben az évben Zsuzsa többünkkel együtt a frissen létrehozott Művelődési Minisztériumban a Kemenes Ernő által szervezett és vezetett Művelődéspolitikai Főosztály, mai szóhasználattal szólva stratégiai főosztály főmunkatársa lett. Főosztályunknak a minisztériumban mindössze nem egészen egy évnyi működés adatott. Ám a csillagok állása lehetővé tette, hogy a munkatársak zöme a mai Corvinus elődjén, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Népgazdaság Tervezési Intézetében a korszellemnek megfelelően elnevezett Társadalmi Tervezés Tanszéket hozzon létre. Ebből a tanszékből lett 1991-ben a Közszolgálati Tanszék, ami közel egy évvel ezelőtt vette föl a Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék nevet. A tanszék jelenleg olyan alapszakos és mesterszakos képzési programokat működtet, amelyek létrejöttében Zsuzsának is megvolt a maga érdeme.
Már az sem volt véletlen, hogy Zsuzsát a reformista szellemiség hírébe keveredett minisztériumba hívták dolgozni. Ő ugyanis alapos szakmai tudása birtokában a társadalom jobbításának nemcsak híve volt, hanem a maga módján tevőleges részese is kívánt lenni. Örömmel és hittel vetette magát munkába, hogy a maga részéről hozzájáruljon egy korszerűbb oktatáspolitika és gyakorlat kimunkálásába. Ha ez nem ment, mert akkoriban a minisztériumon belül nem mehetett, akkor ugyanezt törekvését más színtereken folytatta. Zsuzsa a változtatóknak nem a konfrontatív típusához tartozott, hanem a csöndesen munkálkodók közé. Erre az emlékező búcsúbeszédre készülve tudtam meg, hogy egyetemi munkája mellett a nyolcvanas évek második felében az akkor ugyancsak megújult Magyar Pedagógiai Társaság elnökségének választott tagjaként játszott aktív szerepet. Az egyetemen pedig a szakszervezeti bizalmi tisztsége kínált számára beleszólást tágasabb ügyekbe. Az első szabad választások utáni évben részben visszahúzódott a nagyobb szabású társadalmi aktivitás terepéről, noha tagja maradt a Pedagógiai Társaságnak és a Szociológiai Társaságnak, de tisztséget nem vállalt. Nem ilyennek képzelte az új rendet. Személyi adottságait, felkészültségét az egyetemen kamatoztatta oktatóként és az oktatási területre specializálódott társadalomkutatóként mindaddig, amíg betegsége nyugdíjba nem kényszerítette. A tanszéken az oktatáspolitika, az oktatásfinanszírozás, az oktatási rendszerek elmélete, az oktatásirányítás, a közigazgatás és államháztartási ismeretek tantárgyak oktatója volt. Szaktudása tanszékünkön teljesen egyedi volt, tantárgyai komoly építőelemei voltak a tanszék által gondozott oktatási programoknak. Nyugdíjba vonulásával olyan űrt hagyott maga után, ami máig nincs pótolva, az oktatáspolitika szakterülete a mai napig hiányzik oktatási programjainkból. Zsuzsát szaktudása pedagógiai jártasságával kiegészülve a diákok által kedvelt oktatóvá emelte. A kilencvenes években gyűjteményes kötetekben megjelent tanulmányai mutatják, hogy kutatóként is megállta a helyét.
Tudtuk, hogy a diákok kedvelik Zsuzsát, és az érdeklődőbbek, miként ennek időnként hangot adtak, hálásak a tőle kapott tudásért. A tanszéki közösség számára azonban volt Zsuzsának egy eddig nem említett, személyiségéből fakadó egészen egyedi sajátossága. Zsuzsa mindannyiunkat felülmúlóan önzetlen, apró részletekre figyelmes, törődő, áldozatkész, egyenes, odaadó kollégánk volt. Szinte észrevétlenül, valóságos mágnesként vonzotta magához a többnyire senki által nem igazán kedvelt szervezési és adminisztrációs tennivalókat. És azokat rendre tökéletesen ellátta. Figyelme minden apró részletre kiterjedt. Így lett Zsuzsa a mindenkori tanszékvezető mellett állandó tanszéki titkár és a záróvizsgák felelőse. Rengeteg olyan munkát végzett magára szabott szigorú kötelességként, amellyel másokat, bennünket tehermentesített. Ezek a tennivalók nemcsak nélkülözhetetlenek voltak, hanem a tanszék jó szervezettségét eredményezték, aminek következtében az újonnan alakult tanszék munkája ismertebbé vált, értékelése az egyetemi vezetés és a diákok szemében egyetemszerte magasabb lett. Zsuzsa a legfigyelmesebb kollégánk is volt. A mindennapokban empátiával átérezte mások gondjait, mindig készen állt arra, hogy segítsen. Zsuzsa a tanszék megbecsült, szeretett, hasznos tagja volt.
Kedves meglepetésként évről-évre karácsonykor minden kolléga postarekeszébe beletette a karácsonyi mézesbáb ajándékot. Születésnapok alkalmával inkább a négyszemközti személyes köszöntést választotta. Mindeközben önmaga nemhogy kitárulkozó nem volt, inkább szinte magába húzódónak láttuk, aki azt sem éreztette soha, hogy esetleg segítségre szorulna. Ha rákérdeztünk, elmondta mi van családjával, hogy vannak szülei. Magától ilyesmiről sohasem beszélt. Szokatlan, tartózkodó egyirányú odafordulás volt ez a másik személy, a kolléga irányába, de amelyikünknek volt erre vevőantennája, az sokat tanulhatott Zsuzsától: érzékenyített bennünket és megtanított arra, hogyan lehet, hogyan érdemes a kihívásokkal a nehézségekkel együtt élni. Én magam más kollégáknál talán többet tudtam Zsuzsáról, de úgy éreztem, csak egyetlen alkalommal nyílt meg valamelyest. Akkor, amikor László Imre bácsi nógrádverőcei kertjébe autóztunk meggyet szedni, részben magunk számára, részben Imre bácsinak, aki nyolcvanvalahány éves korában kénytelen volt lemondani az efféle szüretek örömeiről. Az oda és visszaút jó alkalom volt hosszabb beszélgetésre. Imre bácsi sokgyümölcsfás, szőlős nyári kertjének hangulata pedig jó aláfestésül szolgált.
Lassan kibontakozó betegségéről viszonylag későn, túlságosan későn szereztünk tudomást. Akkor, amikor a testi fogyatkozás miatt már letagadhatatlan volt. Egyre súlyosbodó állapotát nemes lélekkel viselte, fájdalmai, kellemetlenségei miatt panaszkodni nem hallottuk. Az őt sújtó személyes szerencsétlenség mindannyiunkat megrendített. Tanúi voltunk csöndes küzdelmének, amelynek terheit mivelünk, kollégáival nem kívánta megosztani.
Jóllehet ez egy szomorú nap, mégis, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ismerhettük Zsuzsát. Nélküle közösségünk és személyiségünk is másként alakult volna. Ilyenformán nem nehéz Zsuzsára emlékezni – megkönnyítette mindannyiunk dolgát.
Ezért most, amikor Zsuzsától búcsúzunk, köszönetet is mondunk neki: szakmai munkájáért, odaadásáért, kitartó figyelmességéért, és köszönetet mondunk azért, hogy velünk és közöttünk volt.
Mielőtt utolsó útjára kísérjük, családjának, szeretteinek, testvérének azt kívánom, hogy fájdalmuk enyhüljön, legyen nekik könnyebb az emlékezés.