A Magyar Pedagógiai Társaság elnökségének támogatásával az alábbiakban közreadjuk az MPT Szakképzési Kollégiuma állásfoglalását.
Budapest, 2016. január 11.
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az EMMI nem tudott ellenállni az NGM és az MKIK törekvéseinek. Ennek alapján létrejött érettségi vizsgaszabályzat nem felel meg a szakközépiskolai tanulók érdekeinek, esélyegyenlőtlenséget teremt a gimnáziumi és a szakközépiskolában érettségiző tanulók között. Indokolatlanul előnyben részesíti a gimnáziumban tanuló diákokat.
– Elfogadhatatlan, hogy szakközépiskola szakmai érettségi vizsgakövetelményei 2015. szeptember 1-re nem jelentek meg, pedig ezt jogszabály írja elő (két éves felkészülési idő). A részletes vizsgakövetelmények még most sem ismertek. Hogyan tudják felkészíteni a tanárok az ismeretlen követelményekre a diákokat?
– Az egységes érettségi rendeletnek nem felel meg, hogy a szakközépiskolás tanulóknak az ötödik szabadon választható vizsgatantárgyat kötelezően előírják. Hol van a választás szabadsága, amely a gimnazistákat megilleti? Ez megnehezíti a szakközépiskolát végzettek pályakorrekcióját.
– A szakmai érettségi vizsgatantárgyból kötelezően csak emelt szinten lehet vizsgázni. Pedig a jogszabály szerint a tanulók szabadon megválaszthatják, hogy egyes tantárgyakból milyen szinten kívánnak érettségizni. Ezek szerint ez a rendelet csak a gimnazistákra érvényes, a szakközépiskolásokra nem?
– Ha a követelmények valóban emelt szintűek, akkor a tanulók jelentős része prognosztizálhatóan ennek nem tud eleget tenni, ha pedig alacsony szintűek lesznek a követelmények, hogy ne bukjanak meg sokan, akkor ez devalválja az emelt szint presztízsét. A tapasztalat is azt mutatja, hogy az eddig is meglévő emelt szintű vizsga letételének lehetőségével a szakmai tantárgyak tekintetben nagyon kevesen éltek.
– 2016. május-júniusi vizsgaidőszaktól az érettségi vizsga szervezése és lebonyolítója szakképzési centrum. Mi szükség van egy közbenső szereplő beiktatására, hiszen minden feladatot az iskolák végeznek el, a tanulók vizsgára jelentkeztetésétől a vizsga lebonyolításáig. Az öt esetleg tízezer tanuló érettségi bizonyítványát a szakképzési centrum főigazgatója írja alá?
– Végezetül a mintegy 30 ezer tanuló emelt szintű vizsgáztatásához létre kell hozni 3000 külső vizsgahelyszínt, ehhez ugyanennyi vizsgabizottság kell, mindezt még a szorgalmi időben kell megszervezni. A költségekről már nem is szólok. Végiggondolták ezt a jogszabály alkotói?
Budapest, 2016. január 8.
Dr. Szenes György
a kollégium elnöke