Vezetői Kollégium a 2012. évről

 

EMLÉKEZTETŐ

 

 

 

 

 

Időpont: 2012. február 17. 10.30

Hely: BMGE Budapest, Magyar Tudósok körútja, Q ép.

Jelen vannak: a VK tagjai:  tagozatvezetőkn (Pest megye, Főváros)

                                               szakosztályvezetők  (Neveléstörténeti, Neveléselméleti, Mozgalompedagógiai, Kisgyermeknevelési, Diszlexiás Nevelési, Kollégiumi Nevelési, Interkulturális Pedagógia, Ifjúsági Kör, Összehasonlító Pedagógia, Nemzetiségi Nevelés,  Felnőttnevelés, Kerekgedei Makó Pál, Általános Iskolai és Középiskolai, Szókincsháló, Művészeti Nevelési, Szabadidőpedagógia, Napközis Nevelés, Fenntarthatóságra Nevelési, Családpedagógiai,  Kiss Árpád Műhely, továbbá                   elnökségi tagok. (Részvételi szándékát jelezte az ÁMK OE képviselője)

                        

 

 

Elnöki köszöntő

 

Benedek András elnök köszöntőjében először a tanácskozásnak helyt adó egyetem szellemiségéről beszélt. Beszélt a mérnökképzés maradandó, konzervatív értékeiről és azokról a progresszív törekvésekről, amelynek egyik eredménye éppen a világűrben kering. Utalt az egyetemen minap megalkotott MAsat-1 műholdra.

Továbbiakban arról beszélt, hogy sajátos helyzetben van a Magyar Pedagógiai Társaság. Sorra születnek az oktatást érintő új törvények, szabályok.. Ez a folyamat nem állt le. Felkerült az internetre NAT tervezete. A közeljövőben újraszerveződik az Országos Köznevelési Tanács.

Az MPT igényes szakmaisággal véleményezte az eddigi törvényeket. Hosszas elemzés és töprengés után pl. nemet mondtunk az új Köznevelési Törvényre. A NAT hasonló igényes elemzésére, véleményezésére készül a Társaságunk.

Beszélt arról, hogy foglalkoznunk kell saját szervezeti életünkkel, adottságainkkal is. Manapság a civil szervezetek többsége válságban van. A mi feladatunk is a megújulás. Társaságunkban pl. túlreprezentált a szenioritás. Azok a szervezeti egységek a legszervezettebbek, amelynek élén aktív vezető áll. Fontos feladat a fiatalítás.

Továbbiakban ismertette a tanácskozás napirendi pontjait. Megnyitja az ülést és átadja a szót Trencsényi Lászlónak.

 

Trencsényi László diavetítéssel illusztrálta az előadását (a kivetített előadás megtekinthető az MPT honlapján).

A kivetített előadáson túl beszélt a Társaság működési gondjairól, a tagság – tagdíj – infrastruktúra összefüggéseiről.

Felhívta a figyelmet a májusi Közgyűlésre, mely fórumnak fontos teendői lesznek. Elemeznünk kell az új „Civiltörvény” ránk vonatkozó rendelkezéseit. Döntenünk kell a Társaság székhelyéről.

Beszélt a Társaság folyamatosan megújuló honlapjáról, az internetes kapcsolat felértékeléséről. Foglalkozott a pályázati lehetőségekkel és a pályázatok fontosságával.

Képszerűen bemutatta, hogy a honlap hogyan járul hozzá a partnerkapcsolatokhoz.

Emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Társaság kiemelkedő személyiségei közül Adám György az idén ünnepli születésének 90., Csoma Gyula pedig 80. évfordulóját.

Felhívta a figyelmet és határidőt adott az új NAT véleményezésére.

Előadása végén újból visszatért a tagdíjfizetés sajátosságaira. Miközben a tagság egy része fizet tagdíjat 2012-ben olyanok is fizettek akik az elmúlt évben nem utaltak tagdíjat. Kilépő az utóbbi –  bizonyos szempontból oktatáspolitikailag aktív  – időszakban csak egy fő volt.

 

Fábry Béla szintén projektoros előadást tartott, aminek az anyaga megtekinthető a honlapon. A kivetített anyagon túl Fábry Béla is kiemelte az internetes kapcsolat jelentőségét. Számokkal bizonyította, hogy milyen aktív az internetes nyilvánosság. Egy adott pillanatban akár 300-an is fenn vannak a társasági honlapon.

Fábry Béla is beszélt az új „Civiltörvényből” adódó nehézségekről, a beszűkülő lehetőségekről. Véleménye szerint csak azok a civil szervezetek maradnak életképesek amelyek megfelelő számú tagságot és eredményes munkát tudnak felmutatni. A pedagógia területén pl. 145 civil szervezet van. Ezeknek csak töredéke aktív.

Az előadó a kivetített anyaghoz kapcsolódóan beszélt a működés szűkülő forrásairól. Folyamatosan figyelni kell a megjelenő pályázatokat. Szervezeti életünk tekintetében kulcskérdésnek nevezte a megfelelő vezetők kiválasztását. Ismételten kiemelte az internetes nyilvánosság fontosságát. Emlékeztetett a szervezeti egységeknek az alapszabályba foglalt kötelességeiről (beszámoló és munkaterv), a fantomizálódó szervezeteknek segítséget igért.

 

Ez elnöklő Benedek András felvezette a következő két előadást. Két jól működő szervezet, a Mozgalompedagógiai Szakosztály és a Fővárosi Tagozat/Neveléselméleti Szakosztály  munkáját ismerhetjük meg.

 

Révész György a Mozgalompedagógiai Szakosztály elnöke figyelemre méltó, sok új információt tartalmazó prezentációs előadást tartott a tevékenységükről a szakosztály történetéről. (Az előadás anyaga megtekinthető a Társaság honlapján.)

 

Csillag Ferenc előadását „szakosztálytörténettel” kezdte. Korábban külön működött a Neveléselméleti Szakosztály és a Fővárosi Tagozat. A két szervezeti egység közös működése végül a szakosztály és a tagozat összeolvadását eredményezte, melynek vezetője Csillag Ferenc lett.

Csillag Ferenc beszélt a vezetőtárs, V. Fónagy Erzsébet korábbiakban és napjainkban betöltött szerepéről. Az előadó ismertette a szervezeti egység legfőbb gondját, hogy a  programjuknak helyet adó Fővárosi Pedagógiai Intézetet megszüntette a fenntartó. Néhány hónapjuk van alkalmazkodni az új helyzethez.

Beszélt arról, hogy a szervezeti életben folyó eredményes munka legfőbb záloga a tagság, amelyre a hasonló gondolkodás, a szakmai igényesség és a felkészültség a jellemző.

Továbbiakban ismertette a 2011 év 3 legkiemelkedőbb rendezvényét. Beszélt a partnerkapcsolatokról és a Budapesti Nevelőben megjelenő publiká
ciókról. Az általa vezetett tagságot életképes társaságnak nevezte.

 

Benedek András levezető elnöki minőségében kérdések feltételére, hozzászólásokra inspirálta a jelenlévőket.

 

Hozzászólások

 

V. Munkácsy Katalin szakosztályvezető a szervezeti egységek vezetőitől azt kérdezi, hogyan tudják a tagságot növelni azok köréből, akik csak érdeklődőként vesznek részt a rendezvényeken? Milyen pluszt kap az, aki tényleges társasági tag?

 

Villányi Györgyné: A kérdésre válaszolva elmondja, hogy a Kisgyermeknevelési Szakosztály nagy tagsággal rendelkezik. Ennek egyik oka a sok közös élmény, az együvétartozás érzése. A szervezetben kitágul számukra a világ. A tagságot úgy is növelik, hogy a megismert személyeket meghívják a rendezvényekre, illetve a tagok vendégeket hoznak magukkal. Közülük sokan belépnek a szakosztályba.

 

Benedek András reagált a két hozzászólásra. Szimpatikus megoldást hallott. Tágabb körből kell aktivizálni az új tagokat. Mindenekelőtt vonzó programot kell kínálni, a rendezvényekre rá kell szervezni és meg kell hívni azokat akik új tagok lehetnek. Beszélt arról a gondról, hogy a tagnyilvántartás és a tényleges tagdíj fizetők között (10%) nagy eltérés van.

 

Mikonya György: A Neveléstörténeti Szakosztály elsősorban érdekes, speciális programokkal tudott új tagokat szerezni. Az MPT nevével, nevének felhasználásával eljutottak olyan helyekre, ahova általában nem jutnak el az emberek. Jártak érseki levéltárban, voltak papi szemináriumban. Ezek a lehetőségek vonzóak a fiatal tanárok, a doktoranduszok számára is.

 

Kraiciné Szokoly Mária a Felnöttnevelési Szakosztály vezetője szerint csak úgy lehet új tagokat toborozni, ha programot adunk. Kraiciné is fontos szerepet tulajdonít a Társaság honlapjának. A honlap jó a tapasztalatcserére, de megjelenési lehetőséget ad azok számára is akik dolgoznak, írnak. Különösen a doktoranduszok számára lehet fontos az internetes nyilvánosság a honlapon. Az internet segítségével bővíthető a nemzetközi kapcsolat is. Kiemelten fontosnak tartja a Társaság szempontjából a pályázati lehetőségeket, a pályázati források keresést.

 

Gidáné Orsós Erzsébet (Nemzetiségi Szakosztály) Nagyon fontosnak tartja, hogy a törvénykezés időszakában a Társaság hallassa a hangját. Szakosztályuk is létrehozott egy csoportot, hogy aggályaikat megfogalmazzák, amit a Társaság felvállalt. Rendkívül aggasztónak tartja tankötelezettség leszállítását 16 évre. Ez a rendelkezés leginkább a roma gyerekeket fogja érinteni. Ők emiatt kimaradhatnak az iskolából, áthidalhatatlan szakadék keletkezik számukra. A roma családoktól meg fogják vonni a családi pótlékot. Lehet, hogy ez az egyik cél. Aggódik a nemzetiségi iskolák miatt is, ezért szövetkezni akarnak más nemzetiségi szervezetekkel.

 

Nagy Ádám a Szabadidő-pedagógiai Szakosztály elnöke egy műhelykonferenciára hívta meg a jelenlévőket, aminek a címe: Új alattvalók? (Március 2., Székesfehérvár)

 

Fábry Ilona az MPT irodájának jogállásáról beszélt. Ebben az átszervezési időszakban jogszerűen van az iroda az Egyetem-téren. Az iroda zavartalanul működik és mindenkinek felajánlotta segítségét.

 

Trencsényi László reagált néhány hozzászólásra. A tagtoborzást, a programadást szolgálja a Társaság által szervezett szakmai turizmus is. Megemlítette a bécsi kirándulást, aminek legalább annyi haszna lett, hogy Bécs városa hivatalosan is elismerte az általuk meglátogatott iskolát. Beszélt a Staféta tábor jelentőségéről. Tapasztalatok szerint a táborban résztvevők többsége belép a szervezetbe. Érdemes a táborra több figyelmet fordítani és rászervezni. A fiatalítás mellett olyan aktív embereket is keresnek, akik jelenleg nem tagjai a Társaságnak, de azzá válhatnak. Végezetül a honlapon mutatott néhány újdonságot.

Zárszó

 

Benedek András elnök zárta a tanácskozást. Felhívta a figyelmet a szomszéd teremben elhelyezett szakirodalomra, ami ingyenesen elvihető. Végezetül megköszönte az aktivitást és eredményes 2012-es évet kívánt.

 

 

 

                                                                                                                  Készítette:

                                                                                                                  Zsadányi László

                                                                                                                  elnökségi tag

 

A rendezvényt a Táncsics  Alapítvány (az MSZP pártalapítványa) támogatta.