Zenei nevelés az élet első éveiben, az iskolába lépésig – Emlékeztető

a

Kisgyermeknevelési Szakosztály 

2015 november 28-án szombaton megtartott programjáról.

Téma: Zenei nevelés az élet első éveiben, az iskolába lépésig. A szakmai eszmecsere mellett Forrai Katalinról készülő filmből elkészült részletek bemutatására került sor.

IMG_9952 Kisgyremek szako Alexandrában_kicsi

Meghívott zenepedagógus vendégek: Gállné Gróh Ilona (a RINGATÓ Országos Zenei Nevelési Program megalapítója) és M. Dietrich Helga (ELTE TÓK, Ének-zenei Tanszék)

 2015_11_28_1574helga-Jutka honlapra _kicsi 2015_11_28_1537 Ili_kicsi

Helyszín: Alexandra Könyvesház épületében Budapesten a VII. kerület, Károly krt. 3/C épület. ( Dob utca sarkán) a II. emeleti Irodalmi Kávéház. A szellemi táplálék mellett hangulatos környezetben töltöttünk három órát a Kávézóban, amit köszönünk Pálosné  Kozma Erika szervező munkájának.

A programon 80 kolléga vett részt. Zalaapátitól kezdve, 25 városon át egészen Miskolcig bezárólag, valamint Budapest 14 különböző kerületéből jöttek pályakezdő kollégáktól nyugdíjasokig kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok, vezetők, szaktanácsadók, szakértők, felsőoktatásban dolgozó oktatók, zenetanárok, Ringató munkatársai.

A hazai ének-zenei nevelés alaptéziseinek kiemelése és megerősítése kapott hangsúlyt a program során. Jogosítvány kell ahhoz, hogy eredményes és hatékony legyen a zenei nevelés alapjainak megteremtése iskoláskor előtti életszakaszban. Az érzékelés, a közvetlen tapasztalás, a személyes közvetítés érzelmi kapcsolatainak hullámhosszán jut el gyermek zenei utazás során az együttjátszás folyamatában a fejlődési lépcsőfokokon mindig feljebb lépve a színes hangi világba. Ennek megvalósításához biztonságra, tudásra, mérlegelésre, ráhangolásra van szükség.

A művészeti nevelés születéstől kezdődik az érzékenyítés fontos eszközeivel, az öl-béli játékokkal, a kapcsolatteremtő játékokon át, a képi hangutánzó, ringató könyvekben is megjelenő, hangszeres játékokon keresztül. Az élő hangszeres kísérettel elénekelt dalok erősítették a szakmai tézisek üzeneteit.

A filmrészletek és a szóbeli kiegészítések a múlt történeti eseményeit emelték ki: pl. Forrai Katalin 1952 óta vezetett zeneóvodai tevékenységeit a Csalogány utcai óvodában, vagy az 1950-ben a 333 olvasó gyakorlatokra írt Weöres versek megszületésének körülményeit, vagy az Óvodások műsora a rádióban, vagy Ádám Jenő, Falvay Károly, Csukás István ismert tevékenységeinek említése, vagy éppen az Országos Pedagógiai Intézetben folyó munkálatok, vagyis a 1971-es Óvodai Pedagógiai Program megszületése, valamint az országos ének-zenei munkaközösségi tevékenységeinek sora. Ezt követő konferenciai rendezvények is szóba kerültek, kiemelten Kecskemét, Szekszárd, Szolnok állomásai.

Szakmai témák sora került említésre: nem az oktatás, hanem az állandó felfedezésben élés a fontos, az érzelmi biztonság talaján állva. A jól képzett pedagógus és kisgyermeknevelő tudatos építkezéssel, példamutatással, valamint megőrizve és megújulva tudja megvalósítani a zenei nevelés alapjainak megteremtését. A biztonság és a sikerélmény az ami mindehhez szükséges.

A gyakorlati példák sokasága, és a közös éneklés tette még tartalmasabbá a szakmai órákat.

Kalmár Magda idézettel zárult a szakmai program, amiben a 6 éven aluliak mozgásszükségletének 95 %-os fontossága kapott helyet. Forrai Katalin és követői ezen elv alapján a körjáték, a napi éneklés, az improvizáció, az ének-zene hallgatás, az együttjátszás fontos elemeinek meglétére építik az ének-zenei nevelés alapjait hazánkban.

Részletes szakmai cikk jelenik meg A Kisgyermek újság 2015-évi 4-5 összevont lapszámában Iránytű címmel.

További képek a rendezvényről:

2015_11_28_Pálos Erika 1549_kicsi 2015_11_28_1576- Helga_kicsi 2015_11_28_1572honlapra _kicsi

Lejegyezte: Villányi Györgyné Jutka szakosztályvezető