Tisztelt Óvodavezető! Kedves Óvodapedagógus Kollégák!
A végéhez közeledik a Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítését célzó projekt kidolgozása, és ezen belül a regionális Zöld Óvoda forrásközpontok szerepének meghatározása. Mindehhez nagy segítséget jelentett a nyár közepén a kérdőívekre adott válaszok, melyeket köszönjük. A kutatás összegző tanulmánya megjelenik szeptemberben a Kisgyermek újság 2011/2 számában is.
A további lépésekről az alábbiakban szeretnék előzetes tájékoztatást adni.
A tervek szerint a regionális forrásközpontok nyílt közbeszerzési eljárás keretében kerülnek kiválasztásra 2012. második félévében, ezért a pályázat jelen szakaszában nem kérünk szándéknyilatkozatot a lehetséges forrásközpontoktól.
A pályázat sikere esetén a regionális forrásközpontok feladatai az alábbiak lesznek a tervek szerint 2013 első félévétől – 2016 első félévéig:
- Két fő részvételének biztosítása a regionális forrásközpontok felkészítését szolgáló kétnapos képzésen
- Személyes konzultáció, szakmai tanácsadás, mentorálás biztosítása a Zöld óvoda/Ökoiskola címet elnyerni szándékozó intézményeknek havi 4 szakértői nap kerettel.
- Minimum 5 szakmai rendezvény szervezése a Zöld Óvoda/Ökoiskola cím pályázattal kapcsolatban
- Részvétel biztosítása a regionális forrásközpontok számára rendezett éves szakmai rendezvényeken
- Két fő részvételének biztosítása 30 órás képzők képzésén a projekt keretében kidolgozásra kerülő akkreditált Zöld Óvoda, Ökoiskola koordinátor-képzéshez kapcsolódóan.
- Az akkreditált, 30 órás, Zöld Óvoda, Ökoiskola koordinátor képzés megszervezése és lebonyolítása minimum két csoport részére.
A fentiekben szereplő adatok csak tájékoztató jellegűek akár a projektterv véglegesítése akár a támogatási döntés függvényében változhatnak.
A sikeres együttműködés reményében kívánunk további eredményes munkát!
Üdvözlettel:
Bihariné dr. Krekó Ilona és Villányi Györgyné Jutka