A Kiss Árpád-Műhely 2012-ben is folytatta hosszútávú tevékenységét, a legszélesebb értelemben Kiss Árpád munkásságával kapcsolatos neveléstörténeti és értelmezői munkát.
2012 márciusában azóta már dokumentált megemlékezést tartott Báthory Zoltánról, akit a Kiss Árpád Műhelyhez magához is számos szál fűzött, úgy is mint annak alapító tagját. Ez év novemberében a Debreceni Egyetem rendezett „Az abszolút pedagógus nyomában” címmel szimpóziumot Kiss Árpád és Karácsony Sándor tiszteletére, amely megemlékezés számos szálon folytatta a Kiss Árpád Műhely törekvéseit (a rendezvény alapkoncepciójától kezdve Kiss Endre meghívásáig, s egyben a Kiss Árpád hagyaték elhelyezésének jelentős előrehaladásával). 2012-ben elkészült számos Kiss Árpád-dokumentum elektronikus változata, ezek közül néhány már fenn van az MPT honlapján is.
Ebben az évben is folytattuk az alapérdeklődéssel kapcsolatos pedagógiai kutatások, TDK-, és ph.d.-disszertációk támogatását.
A Kiss Árpád Műhely 2012-es erőfeszítései közé tartozik a 2011-es konferencia anyagának megjelentetése (amelyben már megjelent a Kiss Árpád Műhely Báthory-megemlékezésének anyaga is), ezen kívül a 2013-as konferencia előkészítése, az Új Pedagógiai Szemlével kapcsolatos, az év első felében vívott küzdelem, s talán még az is, hogy Rousseau születésének 300. évfordulóján a Műhely tagjai három (két külföldi és egy magyar) konferencián tartottak előadást az Emil szerzőjéről.
Budapest, 2013. január 10.
Kiss Endre, Ds.C.
egyetemi tanár
Az MPT-Kiss Árpád-Műhely 2013-as tevékenységéről
A Kiss Árpád-Műhely 2013-ben is folytatja hosszútávú tevékenységét, a legszélesebb értelemben Kiss Árpád munkásságával kapcsolatos neveléstörténeti és értelmezői tevékenységet. Különös súlyt kíván fektetni az „Abszolút pedagógus”-sorozat folytatására és a beszélgetések feldolgozására, közzétételére. 2013-ra két műhelybeszélgetést szervezünk, azok rögzítésével és publikálásával együtt. Az első témája és meghívottjai már készen állnak.
Folytatni szeretnénk a 2011-es konferenciakötet fogadtatásának megszervezését, és alaposan előkészíteni a 2013-as, immár VIII. Kiss Árpád-konferenciát.
Kapcsolatban állva a Debreceni Egyetem K.Á—Archivumával részt szeretnénk venni annak mindennapi munkájában, folytatni szeretnénk Kiss Árpád-dokumentumok elektronikus változatának elkészítését és az alapérdeklődéssel kapcsolatos pedagógiai kutatások, TDK-, és ph.d. disszertációk támogatását.
Figyelemmel szeretnénk kísérni Báthory Zoltán hagyatékának kérdéseit is.
Általános formában javaslatot tennénk arra, hogy az MPT vezetői testülete valamilyen formában és összetételben kötetlen formában tartson beszélgetéseket a viharosan felgyorsuló pedagógiai közélet kérdéseiről, és ha helyesnek látja, lépjen be a nyilvános vitába is.
Budapest, 2013. január 10.