Tagozatunk 2014-ben öt alkalommal ülésezett. Az idei év kiemelt eseménye volt tagozatunk életében a májusi tisztújítás, ahol a 2010-2013 közötti időszakról hangzott el részletes beszámoló és értékelés az ezen időszakban végzett munkáról, majd a tagság megválasztotta az új összetételű vezetőséget. A beszámolót véleményezők és az azt kiegészítők, gazdagnak ítélték az eddigi munkát. A tagság által javasolt Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesületével a kapcsolatfelvétel megtörtént, közös projektek kidolgozása és előadások tartása az együttműködés első lépései. Taglétszámunk növelése és szervezetünk bemutatása céljából Ceredre látogattunk, az id. Szabó István Általános Iskolába, ahol pedagógus kollégákkal találkoztunk. A jó hangulatú találkozón és beszélgetésen igyekeztünk figyelmébe ajánlani a résztvevőknek az MPT és tagozatunk tevékenységét.
A tagozati munka beszámolójakor javaslatként fogalmazódott meg az Salgótarjáni Televízióban, illetve más médiumokban való megjelenés, erre 2015. elején kerül sor. Ugyanakkor témajavaslatot küldtünk az helyi összevont általános iskolába és középiskolákba, mivel tagjaink szívesen vállalnak előadást és műhelymunkát a követező témákban: önkéntes segítségnyújtás, közösségi szolgálat, lelki egészségvédelem, boldogságkeresés individuálpszichológiai módszerekkel, élethosszig tartó tanulás, a nagyszülő szerepe a nevelésben, pedagógusok a civil közösségekben, mit olvastak szülők és gyerekek a XX. század elején, a köznevelés változásai.
Munkatervünkben 2014 kiemelt szakmai programja a „Felnőtt Tanulók Hete”, a „Művelődés Hete a Tanulás Ünnepe” Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért. Helyi rendezvényeink az „Élet és Tudásfa Olvasókör Egyesülettel”, a „Nyugdíjas Pedagógus Szakszervezettel”, a „Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesülettel” a „Gyermekekért Baráti Körrel” és a „Salgótarjáni Összevont Óvoda” együttműködésével valósultak meg.
Az „Élet és Tudásfa Olvasókör Egyesület” programja: I. világháború családtörténete, illetve Salgótarján és egykori önálló településrészeinek emlékművei és azok alkotói. A „Nyugdíjas Pedagógus Szakszervezetben” az élethosszig tartó tanulásról Szabó Istvánné tagtársunk tartott előadást. A „Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület” tagjai és a téma iránt érdeklődők a Madách Emlékév kapcsán Madách Imréről, illetve a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület ausztriai útjáról hallhattak, illetve láthattak vetített képes előadást. A „Gyermekekért Baráti Kör a tanuljunk tanulni témakörben szervezte programját, melynek során tíz, 3 fős csapat mérte össze tudását az ismeretszerzés módjának és technikájának elsajátítása tárgyában. A Salgótarjáni Petőfi Arany, Beszterce Lakótelepi Tagiskolákon túl, Etes, Kazár, Bárna és Litke általános iskoláinak tanulói vetélkedtek egymással.
A Magyar Pedagógiai Társaság Nógrádi Tagozata a „Felnőtt Tanulók Hetének” nyitórendezvényét a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Óvodájában 2014. október 28-án tartotta, melynek témája a felnőttkori tanulás volt. Dupákné Gecse Adél a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértője, kiváló előadásában szólt a felnőttkori tanulás speciális tulajdonságairól, az önirányítás képességéről, a gazdag élettapasztalatról, a problémaorientáltságról valamint említést tett a felnőttek tanulásának tartalmi elemeiről, a tanulásbarát környezetről..
A salgótarjáni programon jelen volt Villányi Györgyné, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökségi tagja, a „Kisgyermek” című újság főszerkesztője, aki elismerőleg szólt a tagozat tevékenységéről, a „Felnőtt Tanulók Hetének” gazdag programkínálatról.
November 11-én a Nyitnikék Tagóvodában a „Tanulási képességek fejlesztésének fontossága óvodáskorban” címmel tartott előadást Fodor Edina a Mackóvár Központi Óvoda intézményegység vezetője és Baloghné Szendrődi Andrea a Szivárvány Tagóvoda vezetője.
Fodor Edina előadásában érintette az egyes kompetenciákat, a szociális készségeket befolyásoló faktorokat, az egyén személyiségéből fakadó tényezőket mint a pozitív önértékelés, pozitív attitűd, továbbá a család által képviselt tényezők közül kiemelte a korai anya gyermek kötődést, a szülő és a gyermek viszonyát, a megfelelő szülői elvárást, a meleg családi, elfogadó környezet fontosságát. Az óvodai, iskolai környezetnél hangsúlyozta a kapcsolatfelvétel, a pedagógusokhoz, társakhoz való viszony meglétét, minőségét. Továbbá érintette a konfliktusok és játékok és barátok szerepét a szociális készségek alakulásában.
Balogné Szendrődi Andrea „Okosan, ügyesen együtt” című előadásában részletesen szólt a tanulási képességek fejlesztésének jelentőségéről az óvodás korban, az értelmi fejlesztés és nevelés megvalósításáról, az óvodai tanulásról. Előadásában a tanulás feltételeiről és formáiról, illetve a kognitív funkciók, a figyelem fejlesztéséről is beszélt. A kitűnő előadásokat, valamint mindkét kolléganő felkészültségét nagyra értékelte az óvodapedagógusokból, tanítókból és szülőkből álló hallgatóság és nagy érdeklődéssel tekintették meg a Salgótarjáni Összevont Óvoda pedagógusai által készített eszközök gazdag tárházát, mely kiállítás a képességfejlesztés témakörhöz kapcsolódtak.
Salgótarján Önkormányzata 25.000 Ft támogatást nyújtott tagozatunknak, a civil szervezetek számára kiírt pályázat eredményeképpen. Ezt az összeget a ceredi tapasztalatcserére, szervezetfejlesztésre fordítottuk. November 14-én tizenkét tagtársunkkal a szlovákiai Ajnácskőre látogattunk, ahol a helyi polgármester kalauzolásával megtekintettük a széleskörű összefogással épült templomot, illetve a Rónafalun, a Medves fennsík peremén épült Mogyorósi kilátóhoz kirándultunk. A kilátó helyének kiválasztásában közreműködött a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi Tanszéke és Dr. Szatmári József egyetemi tanár is. A Rónafaluért Baráti Társaság közösségi funkciót is szán a helynek, melyről gyönyörű kilátás nyílik a tájra.
Tervezett programjaink közül jövő évre tettük át a pedagógus életpályamodell témánkat. Újra kell építenünk az önkormányzattal való kapcsolatunkat, mely pozitív irányba mutat, és újra kell gondolnunk civil szakmai véleménynyilvánításunkat.
Továbbra is kiemelt programjaink között tartjuk számon a „Felnőtt Tanulók Hetét”, a rendezvénysorozat 2015-ben ünnepli 15. évfordulóját! Fontosnak tartjuk a köznevelési változásokkal kapcsolatos feladatok nyomon követését és az erről szóló tájékoztatást is. Módszertani műhelymunka keretén belül a tehetséggondozás témájával, és annak gyakorlatával kívánunk kihelyezett ülésünkön foglalkozni. Szervezetfejlesztés érdekében Kazárra, vagy Etesre látogat tagozatunk. Tervezzük a Kisgyermeknevelési Szakosztállyal közös szakmai program szervezését. Együttműködési megállapodást kívánunk kötni a TIT Nógrád Megyei Szervezetével újabb kiadványunk megjelentetése érdekében, mely a pedagógusok civil szervezetekben folytatott széleskörű tevékenységét hivatott bemutatni.
Feladatunknak tekintjük: a tagság létszámának növelését, kapcsolatépítést a megye, a város intézményeivel, szervezeteivel, a városi és szakmai civil szervezetek programjainak összehangolását, a tagság aktivitásának erősítését. Feladatunk továbbá az MPT 125 éves évfordulójához kapcsolódóan helyi intézmény-és társaságtörténeti kutatás eredményeinek megismerése üléseinken, hiszen múltunk olyan szakmai-kulturális tőke amelyet meg kell ismernie a jelenkor pedagógusainak.
Salgótarján 2014. 12. 28.
Huszárné Kraft Valéria
MPT Nógrádi Tagozatának elnöke