Szakosztályunk alapvető feladatául tűzte ki a szakosztály működésének újraélesztését, új tagok toborzását és alaptevékenysége mellett határozott fejlesztési irányok megfogalmazását. Ez utóbbi kapcsán megfogalmaztuk az alábbi célokat:
- feladat – további, célzott kutatások végzése a korai iskola elhagyás területén
- feladat – Második esély iskolák hálózatának létrehozása és aktív működtetése
Célkitűzéseink eredményeiről az alábbiak szerint számolhatunk be:
1 –
A szakosztály bázis intézményei, a Kontiki Szakképző Zrt. és a TaNext Akadémia Szakképző Iskola mintegy féléves előkészítést követően 2024 szeptemberétől otthont adnak a Carpe diem Alapítvány Arany Iránytű programjának, orientációs évfolyam keretében. A program szellemiségében szervesen illeszkedik a TaNext Akadémia korábbi célkitűzéseihez és stabil (időbeli, jogi és módszertani) kereteket nyújt a diákokkal történő mentori foglalkozásokhoz.
2 –
Első lépésként megtörtént a kapcsolatfelvétel a korábbi, Esélyteremtés a köznevelésben (EFOP 3.1.7.) pályázati projekt résztvevő iskoláival. Ezt követően a szándéknyilatkozat előkészítése, majd 2024.11.21-én alapító konferencia megszervezése történt a résztvevő iskolák képviselőivel és a szakmai támogatókkal (Trencsényi László, Bognár Mária) A konferencia részeként Bognár Mária az Eurostat adatai alapján tartott beszámolót a jelenlegi helyzetről a korai iskolaelhagyók számát illetően, majd rövid szakmai diskurzus zajlott a hálózat létrehozásának akut szükségéről.
A szándéknyilatkozatot aláírók megállapodtak, hogy együttműködnek az alábbi pontokban, melyeket egyúttal a „Második Esély Iskolák Hálózata” feladataiként jelölnek meg:
– a „második esély” feladatokhoz köthető tapasztalatok és a szakértői és támogatói partnerek tapasztalatainak megosztása a korai iskolaelhagyás, a szorongás és depresszió, a hatékony partneri együttműködés, a demokratikus működés, a bűnmegelőzés, a gyermekek jogainak érvényesítése és támogatása területein, belső tudásmegosztás
– együttműködés kialakítása külső szakmai partnerekkel, képzések, workshopok szervezése
– az intézményekben zajló pedagógiai fejlesztések támogatása, anyagi feltételeinek javítása
– publikációs felületek nyújtása a speciális szakmai tapasztalatok megosztására, kiadvány készítése
– hospitálási lehetőségek biztosítása az intézmények dolgozóinak, új kollégáinak
– a „második esély” feladatokat jellemző pedagógiai kihívások kutatása, módszertani fejlesztésének támogatása
A találkozó zárásaként megfogalmaztuk szándékunkat további iskolák bevonására, a hálózat bővítésére. Azokat az intézményeket, akik jelezték csatlakozási szándékukat, de az alapító konferencián nem tudtak személyesen megjelenni, decemberben terveztük felkeresni, de sajnos ezek a látogatások egy váratlan betegség miatt elmaradtak, így ezekre már 2025-ben kerül sor. Célunk, hogy a hálózat tagjait alaposan megismerjük, tartalmas, szoros szakmai és emberi kapcsolatokat építsünk egymás között. Időközben megkezdődtek az egyeztetések további csatlakozni kívánó intézményekkel, második esély iskolákkal is. A 2024 év vége a hálózat működési részleteinek kidolgozásával, illetve forrásteremtési célú pályázatok készítésével telt.
Fentieken túl szakosztályunk folytatta megkezdett tevékenységeit az általunk raktározott, a Pedagógiai Társaság által fellelt és gondozásába vett, a korábbi a zánkai Gyermekalkotások Galéria pályázataira 1974 óta beérkezett műalkotások értékőrző tárolása, katalogizálása, virtuális galériában történő és iskolaépületet színesítő bemutatása terén.
Nagy örömünkre a szakosztály bázisintézménye adott otthont 2024-ben az Ádám György Érdemérem és a Majzik-díj díjátadó ünnepségének, valamint egy alkalommal pedagógus filmklubnak is.
Budapest, 2025.01.07
Kajos László
MPT KORISME elnök