MPT – Kalokagathia Szakosztály – 2020
2020-ban a Magyar pedagógiai Társaság új szervezeti egységgel gazdagodott. Ezt az örömteli esemény egy szomorú folyamat állomása.
Az MPT 1967. évi újjászervezése alkalmával a neveléstudomány tradicionális rendszere és a pedagógiai gyakorlat szervezeti kerete mentén jöttek létre szakosztályai, földrajzi-közigazgatási alapon tagozatai. A múlt század közepe óta nagyot fordult a világ. E fordulat lényegi elemeit majd történészek, ami a nevelésügy világát illeti neveléstörténész szakemberek elemzik. Számunkra az a tény a fontos, hogy a Társaság működésének közegének változása megjelent a Társaság munkájának gyakorlatában is, szervezeti rendszerében is. Tradicionális neveléstudományi-szakmai területek halványodtak el, új diszciplínák jelentek meg, egyes szakmai területek szakemberei önálló civil szakmai szervezetet hoztak létre, és jelentősen megváltozott általában is az emberek, konkrétan is a pedagógus társadalom tagjainak civil szakmai aktivitási hajlandósága is.
Ennek az összetett társadalmi és szakmai folyamatnak az eredményeként a Társaság nagy hagyományú és komoly szakmai múltra visszatekintő szakosztályai elveszítették korábbi tekintélyüket, vonzásukat, aktivitásukat. A Neveléselméleti, a Szomatikus nevelési, a Nemzetiségi nevelési, a Mozgalompedagógiai, a Szabadidő pedagógia szakosztályok, valamint a Makarenko-örökség ápolását folytatva annak egyik lényegi elemét tágabb összefüggésben értelmező Közösségpedagógia szakosztály aktív tagjai, egy levélbeli megkeresés után 2020. februárjában az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében kimondták szakosztályaik megszűnését és jogutódként a nevelés kérdéseivel közvetlenebbül foglalkozó, e kérdéseket részleteiben is és integráltan is érintő szervezeti egység létrehozását. Az egyeztető programra meghívást kapott a Neveléslélektani szakosztály vezetője is, aki ott időt kért az új szervezeti formációhoz való csatlakozás kérdésében.
A Társaság új szervezeti egysége a Kalokagathia Szakosztály nevet vette fel. A névválasztással, az antik nevelési elvhez való visszakanyarodással azt fejezték ki, hogy a testet és a szellemet összhangban kell fejleszteni, a szép és a jó az emberi teljesség kibontakozása folyamatában sem és a kiteljesedett ember gyakorlatában sem választható szét egymástól. A szakosztály tehát arra próbált vállalkozni, hogy e gazdagságot, nem utolsó sorban a Társaság korábbi szervezeti egységeinek hagyományait a Társaság XXI. századi gyakorlatában megjelenítse.
Az új szervezeti egység létrejöttét kimondó februári megbeszélésen a szakosztály elnökévé a jelen voltak Fábry Bélát, alelnökévé Nagy Ádámot választották.
A járványhelyzeti korlátozások rossz tempót jelentettek az új szakosztály munkáját tekintve.
Az előd-szervezeti egységek örökségeként került sor 2020. augusztus 30-án a Mozgalompedagógiai szakosztály alapította Bors néni Emléklap átadására. Horváth Lajosné Kriszta néni, egy pesterzsébeti társasház minden gyermekének Krisztamamája kapta az elismerést.
Egy különleges könyv, szakmánkat a megjelenített személy kapcsán közvetlenül, szakmai megközelítését illetően per tangentem érintő könyv kapcsán 2020. november 3-án távolléti módban került sor szakmai megbeszélésre. Az apropót Barna Erika grafológus munkája, Gáspár László kézírása alapján személyiségének elemzése adta. A megbeszélés, szakmai vita anyagát külön összefoglalóban tettük közzé, mely az évkönyvben olvasható.
Szakosztályunk tagjai bekapcsolódtak a Felnőttképzési szakosztály „jövő-kutatásába”, az UNESCO kezdeményezte Milyen lesz a jövő nevelése, iskolája programba. Ennek összegzése is megtalálható e kötetben.
Sajnos a járványhelyzeti korlátozások egyéb aktivitást nem tettek lehetővé. Fontosnak tartjuk azonban a tényt, a Társaság keretein belül a neveléssel, annak elméletével és gyakorlatával foglalkozó szervezeti egység a rendkívüli társadalmi helyzet viszonyai között is életképességét bizonyította.
Kelt Budapesten, 2021, január 25-én.
Fábry Béla
szakosztályelnök